Egyre több emlősállatot ütnek el repülőgépek

     Egyre több emlősállatot ütnek el főként leszállás közben repülőgépek, évente mintegy 68 százalékkal növekszik az ilyen balesetek száma egy ír tanulmány szerint.

    A Mammal Review folyóiratban közzétett tanulmány az ausztrál, kanadai, francia, német, brit és amerikai nemzeti légiközlekedési hatóságok által közzétett adatokat elemezték részletesen 47 ország által az ilyen balesetekről közzétett jelentések közül.


    Arra a következtetésre jutottak, hogy Ausztráliában denevérek esnek legnagyobb mértékben ilyen balesetek áldozatául, Kanadában, Németországban és az Egyesült Királyságban nyulak és kutyaféle ragadozók, míg az Egyesült Államokban denevérek és szarvasok.


    A vizsgált országokban éves átlagban 1,2 és 38,7 esetet jegyeztek fel minden egymillió repülőgépmozgásra – olvasható az EurekAlert tudományos hírportálon.


    Csak az Egyesült Államokban 30 év alatt az ilyen balesetekből származó károk meghaladták a 103 millió dollárt.


    A 47 ország által közzétett jelentésekből kiderül, hogy az érintett fajok között vannak a világ legkisebb emlősei, köztük a pocok, vagy a legmagasabbak, mint a zsiráf, és szinte minden méretű emlősállat megtalálható közöttük – mondta Samantha Ball, az írországi Corki Egyetem kutatója, a tanulmány vezetőszerzője.


    Mivel az ütközés mindenre hatással van az utasok biztonságától kezdve a légitársaság gazdaságán át a fajmegőrzési programokig, létfontosságú a fajok összetételének és a helyi faunának a megértése a repülőterek térségében ahhoz, hogy hatékonyan megelőzzük az ilyen baleseteket – tette hozzá a kutató.