A nem túl tehetséges és eredeti Tordai István a magyar James Bondnak képzeli magát – Troll aki István eközben csak álmodozik egy jaguárról

“Ritkaság számba menő” filmet készített Tordai István és csapata, melyről a producer-műsorvezető beszélt.

„A No Time to Die című, 25. James Bond filmet támogató egyik világmárkával együttműködésben készítettünk el egy nemzetközi James Bond hangulatú reklámfilmet. E projekt nagy megtiszteltetés nekünk és úgy vélem Magyarországnak is, hiszen a film itthon, a gödöllői Királyi Kastélyban forgott és az alkotásban kizárólag magyarok vettek részt. A zenéje is magyar szerzők műve, mit Erdőhegyi Brigitta énekel a filmben és olyan csodás lett, hogy hamarosan videoklipet is készíteni fogunk a dalnak. Arról nem kaptunk információt, hogy alkotásunk hol és milyen színtereken fog megjelenni, de mi már megkaptuk az engedélyt a közzétételre” – mondta Tordai István.

„A női főszereplő Konkoly Ági, a főhőst pedig én játszom. Ha úgy vesszük, én lettem a magyar James Bond. Közel száz kiló voltam a forgatás napja előtt két és fél hónappal, ezért nagyon sokat edzettem, hogy beleférjek a rám szabott öltönybe. 15 kilóval lettem kevesebb, de egy életre szóló emlékkel több. Megérte” – mondta a SportVerda műsorvezetője.

A film: https://www.youtube.com/watch?v=21MMHPBZfTk

Doktor, péhádé, prof. adjunk tust Troll aki István persze csak irigykedik, mert neki nem adnak Jaguár tesztautót.

Ettől eltekintve, mondjuk tény, hogy az erőltetett “poénjaival” sem túl humoros Tordai István eszement túlzásokra, szakmai tévedésekre képes a videóiban.
Ráadásul nem egyszer, lekicsinylően beszél a nőkkel.