Teljes kényszerhelyzeti gyakorlatot tartottak a debreceni repülőtéren

Repülőgép-balesetet szimulálva úgynevezett teljes kényszerhelyzeti gyakorlatot tartottak hétfőn a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren.

    A repülőtér az MTI-nek küldött közleményben azt írta: a társhatóságok bevonásával tartott gyakorlaton több mint 30 önkéntes és a mentésben közreműködő hatósági, repülőtéri és mentőszervezetek mintegy 100 munkatársa vett részt.


    A szimulált esemény szerint egy Londonból Tel-Avivba tartó, 136 embert szállító járat fedélzetén egy utas eszméletét vesztette, ezért a repülőgép – egészségügyi kényszerhelyzetre hivatkozva – kényszerleszállást hajtott végre.


    A légijármű útvonala Magyarország légterén keresztül vezetett, így a kapitány kitérő repülőtérként a Debreceni Nemzetközi Repülőteret választotta.


    Földet érése előtt a gép egy madárrajjal ütközött, ennek következtében jobboldali hajtóműve kigyulladt, ami füstszivárgást okozott az utastérben.


    A közleményben idézték Vajda Jánost, a Debrecen International Airport Kft. ügyvezetőjét, aki elmondta: a teljes kényszerhelyzeti gyakorlatok kétévenkénti megtartását nemzetközi egyezmény írja elő a repülőtér-üzemeltetőknek, A gyakorlat alapvetően jól sikerült, hatékony volt a beavatkozás, ezt jól mutatja, hogy 26 perc alatt sikerült felszámolni a teljes kényszerhelyzetet – közölte az ügyvezető.