Újabb fejezetéhez érkezett a hadrafogható járművek szappanopera

A kormányhivatal kérésére a BKK újabb adatokkal támasztotta alá, hogy minden hadra fogható járművet forgalomba állított Budapesten

A Budapesti Közlekedési Központ kezdeményezésére társaságunk a múlt héten személyesen egyeztetett a fővárosi kormánymegbízottal és Budapest Főváros Kormányhivatalával, hogy végre pont kerülhessen a járványhelyzethez kapcsolódó járatsűrítési ügy végére. A hivatal kérésére a BKK most újabb adatokkal támasztotta alá azt, amit egyébként már november eleje óta hangsúlyoz: a Kormány által kért járatsűrítéseket november 16-ig, immár 30 napja bevezette, mindezt azokon a vonalakon, ahol lehetséges és célszerű volt, ennek köszönhetően a fővárosi közösségi közlekedés jelenleg a létező legnagyobb kapacitással üzemel, hogy a Budapesten közlekedők a legnagyobb biztonságban utazhassanak.

A BKK és a Kormányhivatal között november eleje óta zajlik egyeztetés a Kormány által elrendelt járatsűrítésekről. A BKK már az egyeztetések kezdetén leszögezte, hogy a kormányrendeletben meghatározott, a reggeli és a délután csúcsidőszakban elvárt sűrítéseket bevezette, ezzel munkanapokon reggel 7 és 9 óra, valamint délután 15 és 19 óra között Budapesten minden fizikailag rendelkezésre álló közösségi közlekedési jármű forgalomban van. Ahogy a BKK minden alkalommal hangsúlyozza, a két lépésben, szeptemberben és novemberben bevezetett járatsűrítéseket a hadra fogható járművek „bevetésével” az M3 és az M4 metró, az 1-es, a 4-es, a 6-os villamos és a budai fonódó villamoshálózat vonalain, továbbá a Rákóczi úti tengelyt, illetve a nagy kerületközpontokat, lakótelepeket kiszolgáló buszvonalakon – így a 9-es, a 23-as, a 31-es, a 32-es, a 85-ös, a 95-ös, a 105-ös, a 151-es, a 159-es vonalon –, továbbá a 76-os és a 79M trolibusz vonalán hajtotta végre. Ezek azok az úgynevezett gerincvonalak, amelyek jelenleg is a legnagyobb kihasználtsággal üzemelnek.

A BKK és a járatsűrítéseket elrendelő kormányzat célja ugyanaz: hogy a fővárosban utazók a lehető legnagyobb biztonságban vehessék igénybe a közösségi közlekedési szolgáltatást. A BKK ezért, ahogy eddig is, továbbra is együttműködik a fővárosi kormányhivatallal, ennek újabb lépéseként nemrég személyes egyeztetésre hívta a hivatal munkatársait. Az egyeztetés után, a hivatal kérésére a BKK újabb adatokkal támasztotta alá a fentebb leírtakat, azaz, hogy a BKK már korábban bevezette a Kormány által kért járatsűrítéseket. Társaságunk bízik abban, hogy a hivatal számára most megadott információk elegendőek ahhoz, hogy elfogadják a fővárosi járatsűrítési tervet.

Budapesti Közlekedési Központ