A Fidelitasnál is megdolgoznak a karácsonyi krumpliért

    A Fidelitas követeli, hogy Karácsony Gergely főpolgármester ne nézze hülyének a fővárosiakat és mondja el, hogy mi az igazság a meghiúsult busztender ügyében – jelentette ki a szervezet elnöke kedden Budapesten.

    A tendert egy olyan offshore hátterű cég nyerte, amelynek nem ismertek a vezetői, nincsenek alkalmazottai, a tender benyújtásának határideje előtt pár nappal jött létre, ráadásul Tüttő Kata főpolgármester-helyettes korábbi élettársához köthető – mondta Illés Boglárka a BKV kelenföldi buszgarázsa előtt megtartott sajtótájékoztatón.


    Úgy vélekedett: az elmúlt egy évben “Kamu Geri” és a baloldal totális káoszba és csődbe vitte Budapestet. Emlékeztetett: a járvány első hullámakor a közösségi közlekedési járatok ritkítását rendelték el, majd kiírtak egy elhibázott busztendert.


    Miközben a fővárosi polgárok a fővárosi vezetőkre nem számíthatnak, a kormányra viszont igen, ugyanis a kormány 64 autóbusz budapesti fogalomba állításáról döntött, amivel segíti a fővárosiak mindennapi életét – hangsúlyozta Illés Boglárka.


    Kozma Dávid, a Fidelitas újbudai elnöke úgy fogalmazott: “a főpolgármesternek negyven kőkorszaki szaki helyett, akiket a tanácsadóinak csúfol, inkább rendes buszprojektekre és rendes szakemberekre kellene fordítani a forrásokat”. A budapestiek megunták, hogy “kamuprojektek és kamubuszok” vannak a városban – mondta a politikus, hozzátéve, hogy ez “kőkorszaki irány”, és elég a “Frédi-Béni megoldásokból”.


    A Fidelitas aktivistái eközben a Flintstone család figuráit ábrázoló molinókat mutattak fel, azt demonstrálva, hogy szerintük a főváros vezetése kőkorszaki módon működik.
    A BKV április végén írt ki közbeszerzési eljárást használt, dízelüzemű alacsonypadlós, csuklós autóbuszok bérlésére, amit a CR-Facilities Zrt. nyert meg. Sajtóhírek szerint a társaság többségi tulajdonosa egy ciprusi székhelyű offshore-cég, az Agrina Holdings.


    A BKV december 2-án közleményében tudatta: a társaság felügyelőbizottsága elvégezte a vizsgálatot a közbeszerzési eljárással kapcsolatban, és megállapították, hogy az eljárás a közbeszerzési törvénynek megfelelően történt.


    Ugyanakkor azt is tudatták, hogy a nyílt közbeszerzési eljárásban nyertes CR-Facilities Zrt. és a BKV Zrt. között október 30-án létrejött egyéves, határozott idejű szerződést felmondták és a BKV nem köt több szerződést a céggel.