Egyre több jegyet ad el a Lufthansa a 2021 nyári járataira
Az új típusú koronavírus elleni oltások megjelenéséről szóló hírek hatására robbanásszerűen emelkedik a foglalások száma a Lufthansa jövő nyári járataira – mondta a német légitársaság vezérigazgatója egy pénteki interjúban.
Carsten Spohr a Wirtschaftswoche című gazdasági hetilapban közölt interjúban elmondta, hogy megháromszorozódott a foglalások száma, amióta a vakcinafejlesztések sikere révén “konkrét kilátás” nyílt a világjárványt megfékező oltásra. Hozzátette, hogy a húsvéti időszakra is egyre több foglalás érkezik, ami azt mutatja, hogy az utazók a járványhelyzet javulására számítanak.
Így a Lufthansa is bizakodóan várja az új évet. Az új számítások szerint az utasforgalom 2021 egészét tekintve nagyjából a járvány előtti, 2019-es szint felét éri el, nyáron és ősszel viszont akár 70 százalék is lehet ez az arány.
A légi közlekedés legnagyobb német szereplője így a korábban vártnál hamarabb lábalhat ki a válságból, már 2022-ben ismét nyereséges lehet, és 2023-ban megkezdheti kivonulást a tulajdonosok köréből a német állam, amely hatmilliárd euró tőkét és további a hárommilliárd euró hitelt biztosított a Lufthansa csoport (Lufthansa Group) stabilizáláshoz.
Carsten Spohr hangsúlyozta, hogy a kilencmilliárd eurós mentőcsomagból mindössze hárommilliárd eurót hívtak le, és szigorú költségcsökkentő lépéseik révén ennek is csak egy csekély részét kellett felhasználni.
Ezzel kapcsolatban arról is szólt, hogy több száz pilóta elbocsátására lehet szükség. “Cégünk történetében első alkalommal 500 kapitány és 500 első tiszt elbocsátására kényszerülünk, ha nem jön létre megállapodás a szakszervezettel” – mondta a vezérigazgató, aláhúzva, hogy értehetetlen a pilóták szakszervezetének (Vereinigung Cockpit – VC) ellenállása a költségcsökkentő intézkedésekkel szemben.
A csoporthoz a névadó Lufthansa mellett az Eurowings, az osztrák Austrian Airlines, a svájci Swiss és Edelweiss Air légitársaság, valamint a belga Brussels Airlines diszkont légitársaság tartozik. Valamennyi vállalatnál átalakítási, költségcsökkentési programokat indítanak a koronavírus-világjárvány miatti visszaesés ellensúlyozására. A csoport az idén a január-szeptemberi időszakban 5,6 milliárd euró veszteséget szenvedett el.