Segítséget kérnek a vasúti árufuvarozók

     A pályahasználati díjak átmeneti csökkentését kérik a vasúti árufuvarozók Palkovics László innovációs és technológiai minisztertől – írja pénteki számában a Világgazdaság.

    A vasúti árufuvarozó társaságok az általuk fizetett hálózat-hozzáférési díj (pályahasználati díj) 2020. március 1-jétől ez év végéig tartó csökkentését kérik Palkovics László innovációs és technológiai minisztertől. Konkrétan a pályadíjak felártartalmának összesen 6,1 milliárd forintnyi elengedését szeretnék elérni. Kérelmük egybecseng a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklését célzó uniós rendelettel – írja a lap a hazai vasúti árufuvarozók nevében küldött levelet ismertetve. A dokumentumot a Magyar Vasúti Egyesület (Hungrail) két elnökségi tagja és a szervezet árufuvarozási bizottságának elnöke írta alá, de a Hungrail elnöke nem, hiszen éppen a Homolya Róbert által vezetett MÁV Zrt.-hez tartozó VPE Kft. bevételei csökkennének a kedvezmény megadásával.


    A levél szerint a járvány okozta gazdasági visszaesés miatt a hazai vasúti szektor idei teljesítménye 15 százalékkal, egyes szegmenseiben pedig akár 25 százalékkal is eshet. A helyzetet rontja, hogy a teljesítmény csökkenése miatt emelkednek a fix jellegű költségek, a kisebb volumen következtében nő az egy tonnára jutó hálózat-hozzáférési díj, végső soron pedig magasabbak lehetnek a fuvardíjak.


    Az aláírók érvelése szerint más országok már léptek, vagy hamarosan lépnek. A levél szerint a kedvezményre vonatkozó esetleges hazai kormányzati döntéseket legkésőbb 2020. november elejéig kell meghozni.


    A lapnak Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria igazgatóságának elnöke elmondta, hogy a gazdasági visszaesés miatt 2020 első fél évében mintegy kétmillió tonnával csökkent a hazai vasúti teherforgalom, és miközben nem volt nagyobb javulás az év második felében sem, a vasútvállalatok állandó költségei nőttek. Az ágazatnak ezért sürgős segítségre van szüksége, a pályahasználati díj csökkentésével levegőhöz jutna, és megőrizné képességét a nemzetgazdaság logisztikai ellátására.