Szélestörzsű repülőgépeknek épít hangárt az Aeroplex of Central Europe kft. Ferihegyen

Szélestörzsű repülőgépek karbantartására alkalmas új hangárt épít a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az állami tulajdonú Aeroplex of Central Europe kft. mintegy 10 milliárd forintból, az új épület alapkövét kedden helyezték el.


    A 8 ezer négyzetméter alapterületű hangárban egyszerre egy szélestörzsű, vagy négy keskenytörzsű repülőgépet tudnak kiszolgálni. Demény Árpád, az Aeroplex ügyvezetője az ünnepségen kiemelte, hogy a magyar légiipar számára is fontos a fejlesztés, mert eddig nem volt lehetőség szélestörzsű gépek karbantartására a budapesti repülőtéren.


    Megjegyezte, a hangár felépítése része annak a stratégiának, amelynek részeként a kiszolgáló épületeket felújítják és bővítik is a jövőben.


    Fónagy János, a Miniszterelnöki Kormányiroda nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy az Aeroplex a 2016-os menedzsmentváltás után olyan erős pénzügyi alapokkal rendelkező gazdasági társaság lett, amely nemzetközi szinten is elismert tevékenységet folytat.


    Az új beruházás amellett, hogy 200 új munkahelyet teremt, segít Magyarországnak abban, hogy a repülőgép-karbantartás terén az élvonalba emelje az országot – tette hozzá.


    Simon Katalin, a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a beruházás megvalósítása érdekében 3 milliárd forintos tőkeemelést hajt végre a vagyonkezelő a társaságban. Hozzáfűzte, hogy a fejlesztés révén 2023-tól évente 700 millió forinttal emelkedhet a cég bevétele.


    Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta, több mint 200 társaság működik a ferihegyi légikikötőben, ezek stabilitása rendkívül fontos, mert 50 ezer háztartás megélhetését biztosítják.


    Hozzátette, az üzemeltető az elmúlt egy évben 100 millió eurót meghaladó értékben hajtott végre fejlesztéseket: átadták a Cargo City árukezelő központot, az új csomagosztályozó rendszert és az 1-es utasmólót is.