Gasly maradhat és jövőre is az Alpha Taurinál versenyez a Forma-1-ben

Pierre Gasly reconfirmed for the 2021 season with Scuderia AlphaTauri - mobile

    A következő szezonban is az Alpha Tauri istállónál versenyez majd a Forma-1-ben Pierre Gasly, aki az idén pályafutása első sikereként megnyerte Monzában az Olasz Nagydíjat.

    A Red Bull fiókcsapataként működő olasz központú alakulat szerdán közleményben számolt be az új megállapodásról.


    Emlékeztettek rá, hogy Gasly a 2017-es Malajziai Nagydíjon versenyzett először az akkor még Toro Rosso néven működő csapatnál, majd a 2019-es idényre a Red Bullhoz igazolt, ám onnan a tavalyi szezon közben visszatért.


    “Pierre azóta is folyamatosan bizonyított, mind az időmérő edzéseken, mind pedig a versenyeken rendszeresen az első tíz helyezett között van” – írta az Alpha Tauri.


    “Jó úton haladunk, hogy a csapat legsikeresebb szezonját teljesítsük az idén, ezért nagyon boldog vagyok, hogy jövőre itt folytathatom a pályafutásomat” – idézte a közlemény Gaslyt, aki az istálló fennállásának második futamgyőzelmét aratta Monzában.


    A 24 éves francia versenyző öt hétvégével az idény vége előtt kilencedik az összetett pontversenyben 63 ponttal.