Repülőtéri alkalmazottakat fogtak el Ferihegyen kábítószer-kereskedelem miatt

    Két repülőtéri alkalmazottat és több társukat fogták el kábítószer-kereskedelem miatt szeptember 22. és 25. között – közölte a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság kedden a police.hu oldalon.

    A repülőtéri igazgatóság nyomozása alapján, a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség segítségével hat embert fogtak el. A gyanú szerint négyen közülük több száz alkalommal értékesített drogot. A két másik férfit kábítószer-birtoklással gyanúsították meg a rendőrök.


    A nyomozók szerint az egyik gyanúsított – aki többszörösen büntetett előéletű – 181, másikuk – aki a bűncselekményt felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt követte el – 11, harmadik társuk 14, a negyedik pedig 133 alkalommal kereskedett kábítószerrel. Utóbbi két férfi a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren dolgozott rakodóként.


    A kábítószer-kereső kutyával tartott kutatásokon eladásra előkészített, kiporciózott kábítószert találtak és foglaltak le, amelyről a szakértők megállapították, hogy kokaint tartalmaznak. Ezen kívül a nyomozók nagy értékű autót, készpénzt, műszaki cikkeket, órákat és ékszereket is lefoglaltak.


    A közlemény szerint a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság hatáskörébe tartozik a repülőtéri dolgozók védelmi háttérellenőrzése. A légiközlekedés területén kizárólag olyan munkavállalók dolgozhatnak, akik nem követnek vagy követtek el bűncselekményeket, mert a bűnös életvitel a légiközlekedésre nézve súlyos biztonsági kockázatot jelent.
Folyamatosan és visszatérően figyelemmel kísérik a repülőtéri munkavállalók fedhetetlen életvitelét, és intézkednek a bűncselekmények megszakítására, valamint az elkövetők eltávolítására a repülőtérről – írták.