Az Eurocontrol a légiforgalmi irányítók számára előnytelen intézkedéseket hozott

    Előnytelen intézkedéseket hozott a nemzeti légiforgalmi irányító szolgálatok számára a koronavírus-járvány idején az Eurocontrol, és ezzel rosszabb helyzetbe sodorta őket – mondta a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója az Airportal.hu szaklapnak adott interjújában.

    A szerdán megjelent cikkben Szepessy Kornél ilyen előnytelen intézkedésnek nevezte a 2020. február és május között esedékes útvonaldíjak kifizetésének elhalasztását 7-13 hónappal, ennyivel később kell azokat a légitársaságoknak megfizetnie.


    Kifogásolta azt a javaslatot is, amely szerint az Eurocontrol 1,3 milliárd euró hitelt venne fel, amelyből továbbhitelezné az erre igényt tartó légi forgalmi szolgáltatókat, tervezett bevételeinek mintegy 50 százalékáig.


    A vezérigazgató szerint ez kockázatos, mert az Eurocontrol hitelfelvételéért bizonyos értelemben az összes tagszervezet felelősséggel tartozik, másrészt közülük egyesek a hazai piaci hitelfeltételeknél lényegesen kedvezőtlenebb kondíciókkal kapnának hitelt.


    Nem véletlen, hogy a tagországok alig 25 százaléka élt ezzel a lehetőséggel – mondta.


    Szepessy Kornél szerint az lenne a megoldás a szolgáltatók helyzetére, ha az Európai Bizottságban “érzékenyebbek lennének a légi navigációs szolgáltatók problémáira”, ezzel együtt garantálnák azt a stabil jogszabályi környezetet, amelynek köszönhetően a kieső költségek teljes mértékben megtérülhetnek.


    A vezérigazgató beszélt arról is, hogy a HungaroControl által kezelt forgalomban 90-95 százalék közötti csökkenést regisztráltak tavasszal, majd május végétől kezdett bővülni a gépek száma, ekkorra az Eurocontrol-tagállamok forgalma a mélyponthoz képest közel 10 százalékponttal növekedett.


    A veszélyhelyzet idején hangsúlyosabbá is vált a légi forgalmi irányítás szerepe. Az irányítóiknak is köszönhető, hogy az egészségügyi védőfelszerelések, a koronavírus-tesztek, illetve a gyógyszerszállítmányok időben és a legnagyobb biztonságban érkeztek meg Magyarországra – közölte.