Újraindult a LOT közvetlen Budapest-Szöul járata

    Újraindította a LOT lengyel légitársaság hétfőn a koronavírus-járvány miatt átmenetileg leállított közvetlen Budapest-Szöul járatát – közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

    Közleményük szerint a járat heti rendszerességgel, hétfői indulással közlekedik Budapest és a dél-koreai főváros között.


    A Budapest-Szöul járatot tavaly indította a LOT, ősszel. A járatra kezdettől fogva nagy kereslet mutatkozott: az akár 294 ülőhelyet kínáló Boeing 787 Dreamlinerek kiemelkedően magas kihasználtsággal szolgálták ki az útvonalat.


    A statisztikák szerint a járatra korábban jelentős részben koreai állampolgárok váltottak jegyet. Szeptember és március között 50 százalékkal nőtt a két főváros közötti légiforgalom.


    Az újraindítás mind a turizmus, mind a Magyarország és Dél-Korea közötti üzleti kapcsolatok szempontjából kiemelt jelentőségű – írták. A közvetlen hosszútávú járaton kívül a LOT a tavalyi bejelentésének megfelelően idén nyáron közvetlen járatot indított Budapestről a horvátországi Dubrovnikba is – tette hozzá a Budapest Airport Zrt.