MSZP: “A kormány adja a tűzijáték árának egy részét a Lánchíd felújítására!”

    A szocialista párt felszólította a kormányt, hogy az augusztus 20-ai ünnepség elmaradása miatt felszabaduló összeg egy részét adja oda a fővárosi önkormányzatnak a Lánchíd felújítására, a maradékból pedig tegyék ingyenessé a fizetős strandokat – mondta Molnár Zsolt, az MSZP fővárosi elnöke, országgyűlési képviselő csütörtökön a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.

    Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy a járványügyi védekezés miatt elmaradnak az augusztus 20-ai ünnepségek, beleértve a tűzijátékot és a légiparádét is, az egyetlen kivétel a tisztavatás lesz.


    Molnár Zsolt erre reagálva úgy fogalmazott, “ha lassan, de belátta a kormány is, hogy a tűzijátéknak ebben az évben nincsen helye, nincsen helye közel 10 milliárd forint elköltésének jelen helyzetben, ilyen célokra”. Ugyanakkor – fűzte hozzá – Gulyás Gergely nem fejezte be a mondatot, hiszen úgy kellett volna folytatnia, hogy a megtakarított költségeket a Lánchíd felújítására, valamint a jelenleg fizetős strandok ingyenessé tételére fordítják.


    Kifejtette, azt várják, a kormány vegye fel a kapcsolatot a szabadvizek mentén lévő önkormányzatokkal, hogy – a járványhelyzet miatt legalább idén – eltöröljék a belépődíjat a fizetős strandokon.

    Molnár Zsolt emlékeztetett, a szocialista aktivisták csütörtökön ezért aláírásgyűjtésbe kezdenek, és azért is, hogy a Balaton partját ne lehessen beépíteni, valamint a vitorláskikötők továbbra is állami tulajdonban maradjanak.

https://egyszermarlattamautot.hu/?s=L%C3%A1nch%C3%ADd

https://trollverda.hu/?s=l%C3%A1nch%C3%ADd