Két új biztonsági ellenőrzőpontot adott át a Budapest Airport

    Két új biztonsági ellenőrzőpontot adtak át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a tavalyi bővítések után, a Budapest Airport (BA) ezzel összesen 18-ra növelte az utasbiztonsági csatornák számát, így  gördülékenyen folyhat az utasok kötelező repülőtéri ellenőrzése – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

    A közlemény szerint az új ellenőrzőpontokat világszínvonalú technikai fejlesztéssel, automata rendszerrel szerelték fel. A beruházás értéke közel 440 millió forint.


    Az új rendszer egyrészt azzal gyorsítja a folyamatot, hogy az ellenőrzés végén visszaszállítja az üres tálcákat a sor elejére, emellett lehetőséget ad a légiközlekedés-biztonság legfejletteb kézipoggyász röntgenezési módszerének bevezetésére.


    A mostani kapacitásbővítéssel a biztonsági ellenőrzést megelőző várakozási idő a legforgalmasabb időszakban is a nemzetközi sztenderdnek számító 15 perc alatt maradhat – emelte ki közleményében a BA.


    A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a forgalom jelenleg a járvány előttinek csupán a töredéke még, de hétről hétre több járat és utas fordul meg itt. Júliusra már csaknem tízezerre nőtt a napi utasszám, ami jelentős növekedés júniushoz képest, amikor a teljes havi forgalom 84,4 ezer utas volt, az egy évvel korábbi 1,5 millióval szemben – közölte a cég a héten a Világgazdaság kérdésére.