Az autósport mellett más sportágakat is segíthet az e-sport

Van rokonság az autós videojátékok és az autósportban használt szimulátorok világa között, ezért tudott a járványhelyzetben ilyen gyorsan reagálni egy közös bajnoksággal a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség és a Magyar E-sport Szövetség – jelentette ki a HUNESZ elnöke. Biró Balázs hozzátette: a sporttörténelmi együttműködésen túl több más sportág kapcsán is komoly lehetőséget lát abban, hogy e-sportos verseny vagy játékprogram támogassa az adott sportszövetség munkáját – adta hírül a Nemzeti Versenysport Szövetség.

https://egyszermarlattamautot.hu/2020/04/29/sporttortenelmet-ir-az-mnasz/

Sporttörténelmi kezdeményezés részese a Nemzeti Versenysport Szövetség egyik tagszervezete, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség. Az MNASZ-HUNESZ E-sport Országos GTSport Autószimulátor Bajnokság ugyanis az első olyan magyar e-sport bajnokság, amelynek kiírása hivatalos hazai sportági szakszövetséghez kötődik.

A sorozat a Gran Turismo Sport játékban, PlayStation 4 platformon érhető el. Bármely 16. életévét betöltött, magyar állampolgár részt vehet rajta. A versenyre a hét eleje óta a játék felületén lehetett nevezni. A péntek este nyolc óráig tartó időmérő időszakban a leggyorsabb 14 versenyző kvalifikálja magát a vasárnapi első futamra.

A kéthetente zajló fordulókat az Esport1 Twitch.tv és Facebook felületén követhetik a nézők. A hat futamot követően a 28 legtöbb pontot szerző versenyző kvalifikálja magát a középdöntőbe, ahonnan 14-en kerülnek a fináléba. A döntőt július 26-án rendezik.

Sporttörténeti jelentőségű mozzanat, hogy az MNASZ és a HUNESZ együttműködésével egy klasszikus és egy e-sport szövetség összeállt és közösen írtak ki versenyt – vélekedett Biró Balázs.

Öröm, az ürömben, hogy a koronavírus okozta szomorú helyzet fókuszba helyezte a digitális sportok területét. A közös autószimulátoros bajnokság pedig kiváló példája annak, hogyan tud együttműködni az e-sport és a hagyományos sportok.”

Egyébként is van rokonság a két terület között – hangsúlyozta a HUNESZ elnöke.

Korábban is kapcsolatban voltunk egymással, hiszen az egyeztetések közel egy éve zajlanak a két szervezet között, de, nyilván a karanténhelyzet miatt is, most jutottunk el oda, hogy el tudtuk indítani a közös versenyt. Az autós videojátékok világa nagyon közel áll az autósportban használt szimulátorok világához, ez egyfajta metszet, nem véletlenül szoktunk úgy hivatkozni az e-sportra, mint technikai sportra.”

Biró Balázs szerint számos újdonsággal is szolgál a bajnokság.

Ugyebár nemcsak az autósportból jövő pilótákra fókuszál a sorozat, hanem a videojátékos közegből érkező azon játékosokra, akik az autósportok szerelmesei. Ezáltal a kezdeményezés nagyobb közönségnek szól. Emellett a szurkolók számára is újfajta tartalomról van szó. Ugyan a Forma-1 e-sport valamennyire már ismert volt, mégsem jött szembe minden pillanatban egy ilyen jellegű tartalom vagy poszt. Viszont most, hogy elmaradnak az élő autóversenyek, egyfajta pótlékként is szolgálhat a szurkolók számára egy effajta bajnokság” – nyilatkozta a Magyar E-sport Szövetség elnöke.

https://egyszermarlattamautot.hu/2020/05/01/hetfotol-indulhatnak-tesztelesek-a-hazai-ralibajnoksagra/