Újból elhagyta az első DAF tehergépkocsi a gyártósort

A DAF vállalat Eindhoven (Hollandia), Westerlo (Belgium) és Leyland (Egyesült Királyság) városában található gyárai sikeresen újraindították a működésüket. Az elmúlt négy hét során az üzemek új higiéniai és társadalmi távolságtartási intézkedéseket vezettek be. „Büszke vagyok az alkalmazottaink által tanúsított kreativitásra és elkötelezettségre. Mostantól folytathatjuk ügyfeleink ellátását a piac legjobb tehergépjárműveivel” – mondta a DAF elnöke, Harry Wolters.

Munkaállomások százait vizsgálták meg és alakították át a DAF Hollandiában, Belgiumban és az Egyesült Királyságban található termelési egységeiben. Elkülönítették a feladatokat, megváltoztatták az útvonalakat és módosították a munka ütemterveit. Intézkedéseket vezettek be, hogy lehetővé tegyék a dolgozóknak a legalább 1,5 méter távolság megtartását egymás között, és széleskörűen elérhetővé tették a tisztítószereket. Elővigyázatosságból a termelésben részt vevő dolgozók mostantól arcmaszkot is viselnek.

„Jelenleg a termelési mutatókkal kevésbé törődünk” – mondta Harry Wolters. „Ehelyett a DAF és a Leyland Trucks alkalmazottainak biztonsága a legfontosabb számunkra. Ezért még viszonylag kicsi a termelés volumene. Csak akkor futtatjuk majd fel, amikor ezt biztonságosan megtehetjük. Nagy örömünkre szolgál, hogy abban a helyzetben vagyunk, hogy újra kiszolgálhatjuk ügyfeleinket tehergépkocsikkal, mert a fuvarozás létfontosságú szerepet játszik a társadalom olajozott működésében.”

Ez az oka annak, hogy az elmúlt néhány hétben a DAF a kiterjedt márkakereskedői hálózatával közösen maximális erőfeszítéseket tett ügyfelei szolgáltatásokkal és alkatrészekkel való ellátásáért. Például a DAF összes márkaszervize nyitva tartott és az ügyfélszolgálat a nap 24 órájában elérhető volt. És ez persze továbbra is így lesz. „A szolgáltatás a génjeinkben van; mindig az ügyfeleink rendelkezésére állunk majd” – mondta Harry Wolters. „A DAF teljes személyzete tisztában van azzal, hogy fuvarozás nélkül minden megáll.”