Köszönet a közlekedési dolgozóknak!

outlin_logo

A koronavírus-járvány miatt alaposan megváltoztak mindennapjaink. Ez a helyzet újfajta hozzáállást kíván, amely sok nehézséget, áldozatot követel. Azonban vannak, akik a nehéz körülmények között is megfeszített munkával, olykor a lehetetlennel dacolva, de működésben tartják a főváros közlekedését és biztosítják, hogy mindenki, akit szólít a kötelesség, biztonságosan eljuthasson a munkahelyére. Ezúton köszönöm a közlekedési dolgozók áldozatos munkáját!

Köszönet illeti társaságcsoportunk azon dolgozóit, akik most is az utcákon vannak. A közterületeken és járműveken dolgozó kollégáinkról, a nyitva tartó jegypénztárak munkatársairól, vagy a FUTÁR-központ forgalomszervezéssel foglalkozó dolgozóiról a legnagyobb elismeréssel tudok nyilatkozni. Ugyanígy említhetem a forgalmi zavarelhárítókat, illetve a BKÜ és a BÖK számos munkatársát. Nélkülük megbénulna a főváros élete. Tudom, hogy a kiadott feladatokat kemény munkával, sokszor munkaidőn túl, erejükön felül, akár önkéntes alapon is elvégzik. Köszönet illet mindenkit, aki a vészhelyzet kihirdetésének első pillanatától a mai napig azért dolgozik, hogy a fővárosban közlekedők eljussanak munkahelyükre, ezzel biztosíthassák családjuk megélhetését.

A főváros közlekedésének zökkenőmentes biztosítása nem egyetlen társaság sikere, hanem több vállalat, többezernyi munkatársának közös eredménye. Együttműködve végezzük munkánkat, hiszen csak így van értelme. Egy ilyen kritikus időszakban kiemelten vigyázunk az utasok mellett egymásra is, legyünk akár járművezetők, jegyellenőrök, pénztárosok, vagy forgalomszervezők.

Éppen ezért nem mehetünk el szó nélkül azon kollégák munkája mellett sem, akik bár nem a BKK munkavállalói, de velünk együttműködve tesznek azért nap mint nap, hogy a járvány ellenére is utazhassunk Budapesten. Köszönjük a BKV Zrt., a VT-Arriva Kft., a MÁV-HÉV Zrt. és a VOLÁNBUSZ Zrt. dolgozóinak, illetve a Budapest Közút több műszakban szolgálatot teljesítő fizikai és szellemi munkavállalóinak munkáját. Köszönjük a metróállomásokon beléptetés végző, illetve biztonsági feladatokat ellátó dolgozók áldozatos munkáját is.

Külön köszönöm utasaink a vészhelyzet során tanúsított támogató hozzáállását. Köszönöm partnerségüket, hogy a járművezetőink védelme érdekében bevezetett átmeneti szabályokat tiszteletben tartják és a közösségi közlekedést egymást és a saját egészségük megóvása érdekében már most kiemelkedően nagy számban védőfelszereléssel veszik igénybe.

Ez az együttműködés, ez a fegyelmezetten, türelmesen, lelkiismeretesen végzett munka nemcsak a BKK, nemcsak a közlekedési cégek, hanem egész Budapest becsületére válik. Köszönöm!

Dr. Varga Ivett

vezérigazgató

Budapesti Közlekedési Központ