A Heathrow-n 90 százalékos forgalomcsökkenés várható áprilisban

Több mint 90 százalékos forgalomcsökkenést valószínűsít áprilisra a londoni Heathrow repülőtér az új koronavírus okozta járvány miatt.

    A legforgalmasabb európai repülőtér kedden ismertetett előrejelzésében közölte: utasforgalma már a múlt hónapban is 52 százalékkal zuhant éves összevetésben, és a légikikötőben márciusban megfordult 3 millió utas közül is sokan a külföldről, illetve külföldre hazatérők számára szervezett légihidakon érkeztek és indultak.


A London nyugati határában fekvő hatalmas repülőtér felidézte keddi tájékoztatásában, hogy a brit külügyminisztérium jelenleg érvényes útmutatása a legszükségesebb esetektől eltekintve mindenféle külföldi utazástól eltanácsolja a briteket.


Ebben a helyzetben a repülőtér forgalma áprilisban várhatóan több mint 90 százalékkal zuhan a tavalyi azonos hónaphoz képest, és ennek valószínűleg tartós és jelentős hatása lesz a repülési ágazat egészére – áll a keddi előrejelzésben.


Heathrow-n tavaly rekordszámú, 80,9 millió utas fordult meg, vagyis az átlagos havi utasforgalom meghaladta a 6,7 milliót.


A repülőtér, amelynek két aktív pályája van, a múlt hét eleje óta csak az egyik pályát használja fel- és leszállásokra, és négy terminálja közül csak kettőt működtet.


A keddi tájékoztatás szerint az utasszállító flották nagy részének leállítása a teheráruforgalmat is érinti, mivel normál időszakokban a légi árufuvarozás 95 százalékát utasszállító repülőgépek bonyolítják.
Márciusban így is több mint 100 ezer tonna teheráru fordult meg Heathrow-n, bár ez 32,5 százalékkal kevesebb volt a tavaly márciusi teherforgalomnál – áll a repülőtér keddi tájékoztatójában.


Londoni pénzügyi elemzők szerint az új típusú koronavírus okozta járvány terjedése csaknem négyszer akkora forgalomkiesést okozhat a globális turizmusban, mint a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások, és ez több ezer milliárd dolláros veszteséggel járhat.


Az egyik vezető londoni makrogazdasági elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) erről összeállított tanulmányában felidézte, hogy az idegenforgalom globális szinten 7,4 százalékkal esett vissza a 2001-es merényletek utáni két évben.


A ház közölte: modellszámításai azt mutatják, hogy a járvány miatt az idei második negyedévben a globális turistaforgalom valószínűleg 50 százalékkal, a turisztikai főszezon szempontjából kritikus harmadik negyedévben már kisebb mértékben, 30 százalékkal, a negyedik negyedévben 10 százalékkal csökken éves összevetésben.
A CEBR 2021 első negyedére jósolja a helyzet normalizálódását az idegenforgalomban.


A cég számításai szerint mindez azt jelenti, hogy 2020 egészében 28 százalékkal eshet vissza a globális turizmus, és az ebből eredő világgazdasági veszteség megközelítheti a 2500 milliárd dollárt; ez a globális hazai össztermék (GDP) 2,8 százaléka lenne.