Mégsem vásárolja meg a lengyel LOT anyavállalata a Condor német légitársaságot

    A koronavírus-járvány miatt mégsem vásárolja meg a LOT lengyel légitársaság anyavállalata, a Polska Grupa Lotnicza (PGL) a Condor légitársaságot, a tönkrement Thomas Cook brit utazásszervező csoport egyik német érdekeltségét – jelentették kedden német hírportálok.

    A beszámolók szerint a járvány a PGL-t is válságba sodorta, a fennmaradása sem biztos, és ebben a helyzetben nem maradt más választása, mint a tervezett felvásárlás leállítása. A már csaknem véglegesített vételi megállapodás felbontásának részleteiről még egyeztetnek.


    A Condor felvásárlását még januárban, a Kínából indult koronavírus-járvány világjárvánnyá terebélyesedése előtt jelentették be.


    A PGL hangsúlyozta, hogy stratégiai befektetőként jelenik meg, és tartósan biztosítja a Condor jövőjét. A lengyel állami cég azt tervezte, hogy a LOT és a Condor révén az egyik legnagyobb európai légiközlekedési konszernné fejlődik, évente több mint 20 millió utast szolgál majd ki.


    A Condor a PGL távozása után várhatóan átmenetileg a német állam tulajdonába kerül.


    A mintegy ötezer főt foglalkoztató Condor úgynevezett szabadidős légitársaság, üdülőhelyekre közlekedtet járatokat. Az 1955-ben alapított vállalkozás 2009-ben került a Thomas Cook-csoporthoz. Nyereségesen működött, de a brit tulajdonos tavaly őszi csődje miatt nehéz helyzetbe került, amelyből a német állam mentette ki egy 380 millió eurós (136 milliárd forint) áthidaló hitellel.


    A Condor a koronavírus-világjárványig nyereségesen működött, és nagyjából 50 repülőgépet üzemeltetett. Megvásárlására a német Lufthansa-csoport és az ugyancsak német TUI Fly szabadidős légitársaság is pályázott. Piaci értéke a járvány előtt 250-300 millió euró lehetett szakértői becslések szerint.


    A járvány miatt szinte teljesen leállt a légi utasszállítás. A németországi polgári légiirányítási feladatokat ellátó Deutsche Flugsicherung (DFS) adatai alapján a németországi és a német légtéren áthaladó forgalom az idei első negyedévben végig meredeken csökkent. Az utolsó napon, március 31-én már csupán 1341 repülést irányítottak, ami 84,7 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.