Ebből a LEGOból faragott autóból csak ez az egy létezik


A világ nem állhat vigyázban, arra várva, hogy minden kívánságunkat teljesítse. A kérdés csupán az: mi készen állunk-e arra, hogy ilyenkor magunkhoz ragadjuk a kezdeményezést, és beváltsuk saját álmainkat. Egy dán fiatalember készen állt, de még mennyire…

A dán Lasse Deleuran életében két fontos dolog létezik, legalábbis publikusan: a Lexus és a LEGO. Az előbbi 2015-ben került a fiatalember életébe egy vadonatúj CT200h személyében. Az utóbbiba pedig ugyanúgy gyerekkorában szeretett bele, mint mi mindannyian – épp csak ő nem hagyta abba az építést tizenévesen, hanem professzionális színvonalra emelte azt. 2014-ben a billundi Legoland nyilvános pályázatot írt ki 1:20 léptékű személyautók építésére, és amikor munkáját beválasztották a nyertesek közé, az örökre kijelölte számára a szakmai irányt. Azóta szinte kizárólag automobilokat (valamint kamionokat, teherautókat, repülőgépeket és egyéb gépeket) épít.


Amikor aztán a Toyota Motor Europe a dán fővárosban, Koppenhágában rendezte meg éves nemzetközi konferenciáját, a szervezők felkérték Lassét, hogy építse meg a Lexus LFA modelljét – természetesen a Legoland-kompatibilis 1:20 méretarányban. A szokásos három helyett azonban mindössze egy hónap állt rendelkezésére, a tervezéstől az alkatrészek beszerzésén át az építésig és újraépítésig. Biztos volt abban, hogy ilyen rövid idő alatt nem fog sikerülni a munka, ám végül a szakmai kihívás szépsége ledöntötte a korlátokat, a Toyota pedig napi szinten segítette pontos meglátásokkal és konstruktív visszajelzésekkel a munkát, így Lasse határidőre elkészült a Lexus LFA máig egyetlen LEGO-példányával.


A konferencián aztán rá is várt egy meglepetés: az autót ugyanis nem egyszerű dekorációnak, hanem ajándéknak szánták a szervezők, méghozzá nem is akárki számára. A parányi szupersportkocsit ugyanis a konferencián részt vevő Akio Toyoda, a vállalat elnöke kapta meg. Tudvalevő, hogy Toyoda-szan maga is lelkes és képzett autóversenyző, aki annak idején személyesen karolta fel az LFA projektet. Így nem kétséges, hogy az autó LEGO-verzióját azóta is nagy becsben tartja.


Szakmai büszkesége persze nem hagyta nyugodni Lassét, és a rendezvény után ismét nekiállt megépíteni az LFA-t, ekkor már időbeli korlátozások nélkül. Az amatőr szemlélő aligha vesz észre különbséget az eredeti fekete és a tökéletesített fehér verzió között, ám az alkotó szerint sok részletet jobban sikerült kidolgoznia – ami persze semmit nem változtat a tényen, hogy a fekete az igazi, hamisítatlan és pótolhatatlan munka.


Mindez még 2017-ben történt, ám Lasse csak most osztotta meg történetét a világ autós közösségeivel. Hogy miért most? Mert mostanra készült el egy másik Lexus projekttel. Ebbe teljes egészében saját indíttatásra fogott bele még öt évvel ezelőtt, ám a különböző megbízások miatt mindig kénytelen volt félretenni. Ezt a LEGO-Lexust ugyanis a sajátjáról mintázta: a fekete CT 200h-ról. A parányi hibridről természetesen az a tetőbox és kerékpártartó sem maradhatott le, amelyekkel nyaralások alkalmával használja az autót.


Lasse egyébként nem csak szereti a Toyota luxusmárkáját, de szellemiségében is a cégcsoport filozófiáját követi: ahogy a Toyota közkinccsé tette hibrid hajtástechnológiáinak szabadalmait, valamint együttműködésre hívta az autóiparon kívül tevékenykedő innovátorokat, úgy a dán LEGO-mágus is elkészítette a Lexus LFA építési instrukcióit. Így aki kellő ambíciót érez magában, megépítheti magának az autót, amely eredetileg Akio Toyoda számára készült.


Ami pedig Deleuran úr következő Lexus-projektjét illeti, egyértelmű a cél – ám meglehetősen kétséges a megvalósulás. A fiatalember ugyanis minden megtakarított pénzén vásárolt egy Lexus LC 500-ast, ám egyelőre nem érzi magát alkalmasnak arra, hogy építőkockákban visszaadja a kupé éteri vonalait. Talán ha még gyakorol néhány évtizeden át, okleveles Takumi építőmesterként hozzáfoghat pályafutása legnagyobb kihívásához…


Fotók: http://www.brickshelf.com