A zöld fordulat lehetőséget kínál a vasúti árufuvarozás részarányának növelésére

     A vasúti árufuvarozás részarányának növelését célzó szakmai javaslatcsomagról tanácskoztak a jelentős fuvarozási volumennel rendelkező vállalatok képviselői – közölte a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület hétfőn az MTI-vel.

    A tájékoztatás szerint az egyeztetésen Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, a HUNGRAIL elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányzati szintű döntéshozatal számára kiemelt jelentőségű a fenntartható fejlődés és a klímavédelem támogatása. A zöld fordulat kiváló lehetőséget kínál a környezetbarát vasúti árufuvarozás részarányának növelésére.


    A HUNGRAIL elsőként a fuvaroztató partnerekkel egyeztetett, hogy közös fellépéssel nyomatékosítsák a vasúti árufuvarozás számára nélkülözhetetlen alapvető érdekeket. Ennek részeként, illetve a kormányzat klímavédelmi stratégiájához csatlakozva Homolya Róbert közös ajánlás megfogalmazására és benyújtására kérte fel a részvevőket, amely konstruktív módon segíti a vasútfejlesztési program megvalósítását.


    Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Igazgatóságának elnöke, a HUNGRAIL elnökségi tagja rámutatott, hogy a vasúti ágazat komoly nehézségekkel küzd az utóbbi 3-4 évben, és a tendencia előreláthatólag 2020-ban fokozódik. A vasútvállalatok számos intézkedést tettek a kialakult helyzet kezelésére, de állami szerepvállalás nélkül nem tudnak stabil, hosszú távú szolgáltatást nyújtani megrendelőiknek.


    Kiemelte, hogy a javasolt állami támogatási rendszer több összefüggő elemre épül. Az országos intermodális konténerterminál-hálózat például csak akkor tud hatékonyan működni, ha megvalósul a kombinált, illetve az egyes kocsi fuvarozására vonatkozó támogatási csomag. Sürgetőnek nevezte a mielőbbi döntéshozatalt, ezért szerinte fontos, hogy már a következő hetekben kormány elé kerüljön a javaslatcsomag.


    Körös Norbert, a Rail Cargo Hungaria vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a törekvések teljes összhangban állnak az Európai Zöld Egyezménnyel, valamint a kormány által bejelentett klímavédelmi akciótervvel. Az Európai Unió irányelvei szerint 2030-ra a 300 kilométernél hosszabb árufuvarozás 30 százalékát, 2050-re pedig 50 százalékát szükséges vasútra terelni.


    Az állami támogatás elmaradása súlyos következményekkel járna, amelyet megerősítenek a kockázati elemzések is, mintegy 2000 munkahely kerülne veszélybe és 10 millió tonna áru, köztük jelentős mennyiségű veszélyes áru terelődne közútra. Mindezt megerősítették a fuvaroztató partnerek is az egyeztetés során.


    A célzott állami támogatás bevezetésével javulna a vasúti árufuvarozási szolgáltatás minősége és megbízhatósága, valamint megvalósulhatnak a hosszú ideje elmaradt, üzemeltetést optimalizáló beruházások és a kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztések is – hangsúlyozta közleményében a HUNGRAIL.