Franciaországban lesz az idei “autósport olimpia”
Október 23-25-én a franciaországi Marseille-ben és a Paul Ricard Forma-1-es versenypályán rendezik meg az idei Motorsport Games elnevezésű “autósport olimpiát”, melyen a versenyzők a nemzetüket képviselve küzdenek meg az érmekért és az összetett győzelemért járó trófeáért a különböző kategóriákban.
A szervezők hétfői közleményéből kiderül, hogy az esemény tavalyi sikeres bemutatkozása után ebben az évben is a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) bonyolítja le a viadalt, együttműködve a technikai, műszaki támogatást nyújtó SRO Motorsports Grouppal.
A tavaly november elején, Rómában és az olasz főváros közelében elhelyezkedő Vallelunga versenypályán rendezett Motorsport Games-en hat kategóriában állhatott rajthoz 49 ország 192 versenyzője, ez a szám pedig várhatóan növekszik majd, mert további géposztályokkal tervezik bővíteni a programot. Vallelungában GT, túraautó, Forma-4, drift, gokart szlalom és szimulátor kategóriákban versenyeztek a résztvevők, az éremtáblázat élén pedig Oroszország végzett egy arany- és két bronzéremmel, így az övé lett az összetett sikerért járó trófea is. A magyarok öt kategóriában indultak, a legjobban Tóth László szerepelt a Forma-4-esek versenyein, melyeken negyedik, valamint hetedik lett a 19 fős mezőnyben.
A Paul Ricard versenypálya 1970 áprilisában nyitotta meg a kapuit, így az idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, és 2018 óta ad otthont a Forma-1-es Francia Nagydíjnak.
Jean Todt, a FIA elnöke a közleményben elégedettségét fejezte ki, hogy az első Motorsport Games sikerét követően a rendezvény koncepciója tovább fejlődik.
“Az idei helyszín is azt jelzi a számomra, hogy az autóversenyzésnek ez a különleges megközelítése jó irány, a Motorsport Games jövője pedig fényes” – jelentette ki Todt. A FIA elnöke hozzátette, bízik abban, hogy ebben az évben az autósport-rajongókat és a sportszerető szurkolókat még jobban összehozza az esemény, amelyre reményei szerint még több nemzeti szövetség nevez be versenyzőket.
“Mivel utánpótlás-kategóriák is szerepelnek a programban, ezzel lehetőséget biztosítunk a jövő autóversenyző-generációjának, ez pedig az egyik legfontosabb szempont a FIA-nak” – fogalmazott Jean Todt.
A 2020-as Motorsport Games kategóriáinak listájáról és a programról a következő hónapokban döntenek.