A “szakértő” szerint a válság előtti szinthez közelít az autókereslet

    Véget ért a “hét szűk esztendő” az autóiparban, az eladások a válság előtti szinthez közelítenek – mondta Várkonyi Gábor autóipari szakújságíró szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

    A “szakértő” elmondta, jelentős különbség a 2008 előtti kereslethez képest, hogy az akkori számok hátterében a “túltolt” hitelezés állt. A gazdasági válság után volt olyan év, amikor csak néhány tízezer autó fogyott a magyar piacon – tette hozzá.


    Most már az éves eladások közelítenek a 200 ezerhez, ami nagyon szép teljesítmény, de arra, hogy ez így folytatódjon, nagyon kevés esély van – mondta, hozzáfűzve, ennek hátterében elsősorban a szigorú európai uniós környezetvédelmi szabályozás miatti drágulás áll.


    Kifejtette, a drágulás – ami akár 10-15 százalékos is lehet – főként azokat a kicsi, illetve alsó-közép kategóriás autókat fogja érinteni, amelyek eddig megfizethetőek voltak.