Nyolchengeres Toyota Corolla 76 millióért

Elkészült az eddigi talán legstílusosabb restomod: egy kétajtós veterán kisautó jól karbantartott testébe egy body builder szívét ültették be. És a legszebb: mindkettőt ugyanaz a cég gyártotta – negyvenegy év különbséggel. Történetünk nem rövid, viszont annál különlegesebb.

Két elhivatott fiatalember egy első generációs Toyota Corollát a Lexus első sportautójának hajtásláncával keresztezett? A végeredményt legszívesebben mindannyian ott látnánk a karácsonyfa alatt.

Rhys Millen drift-versenyző, autós kaszkadőr és Pikes Peak-i rekorder nevét az Egyesült Államokon kívül is sokan ismerik. Ennek a történetnek azonban nem ő, hanem öccse, Ryan Millen a főszereplője – legalábbis részben. Ryan szintén otthon van a motorsportban, ám elsősorban autóátépítéseiről nevezetes. Legutóbbi munkájával azonban talán saját magának is túl magasra helyezte a lécet – de ne menjünk ennyire az események elébe.

A Japánban 1966-ban debütált Corolla első példányai 1968 tavaszán érkeztek meg Észak-Amerikába, mint a Toyota tervezett exportpiaci hódításának előőrse. A bemutatkozás sikeresnek bizonyult, az évtized végére már több mint 220 ezer autót adtak el a külpiacokon (elsősorban Amerikában). Tíz év alatt, 1976-ra a Corolla összeladásai meghaladták az ötmillió darabot, egy újabb évtized múlva a 12 milliót. Ma, 12 generációval és 47,5 millió eladott autóval később a Corolla minden idők legnagyobb számban eladott típusa.

Történetünk kezdetén, 1969-ben azonban a Toyota Corolla még távolról sem volt akkor legenda, mint manapság, a Toyota személyautóira némi gyanakvással tekintettek a vásárlók, az amerikai versenytársak pedig figyelemre sem méltatták az előzmények nélküli konkurenst.

Voltak azonban, akik idejekorán felismerték a márkában szunnyadó lehetőséget. Köztük volt a Costa Rica-i Javier Quirós édesapja is, aki 1957-ben, farmerként vásárolt egy Land Cruisert. Annyira megszerette a Toyotákat, hogy 1959-ben forgalmazni kezdte azokat, majd 1963-tól összeszerelő üzemet létesített az országban.

Amikor a Toyota beindította a személygépkocsik exportját, a világon negyedikként nyitotta meg Toyota-kereskedését; cégüket, a Purdy Motor csoportot ma Javier vezeti.

A ’69-es Corollák rendkívül megbízható, de nem különösebben tüzes autók voltak: az amerikai piacokon 60 vagy 65 lóerős, soros négyhengeres, nyolcszelepes, 1.1 vagy 1.2 literes motorokkal forgalmazták őket. Ez elegendő volt az átlagos vásárlóknak, az öreg Quirós azonban valami többre vágyott, ezért egy kortárs AMC Rambler V8-as erőforrását beszerelte egy kiszuperált Corolla orrába. A párosítás nem sikerült túl jól, mégis mély nyomot hagyott a gyermek Javierben. Ahogy teltek az évek, úgy szépült meg az emlék, és mire Javier felnőtt, bakancslistáján első helyen szerepelt a terv, hogy egyszer feltámassza apja roncstelepen rozsdásodó kiméráját.

Idővel be kellett látnia, hogy ez reménytelen – az ötlet azonban nem hagyta nyugodni. Mivel jó barátok voltak Ryan Millennel, aki immár több mint két évtizede ralizik a japán márka típusaival, hozzá fordult segítségért. Az egyik gondolat követte a másikat, és hamarosan körvonalazódott egy egészen újszerű projekt. „Az eredeti Corollához, de pláne az AMC Ramblerhez rendkívül nehéz lett volna alkatrészeket szerezni. Márpedig olyan autót akartunk építeni, ami üzembiztos, valamint gyorsan és költséghatékonyan szerelhető” – emlékszik vissza a kezdetekre Ryan Millen. A muscle car koncepciójához viszont ragaszkodott Javier, úgyhogy gondoltak egy merészet: mi volna, ha az első generációs Lexus IS F ötliteres, 421 lóerős V8-as szívómotorját építenék be a Corollába?

A megbízó rábólintott, Millen pedig hozzálátott az egy éven át tartó eposzi munkához. Az egyértelmű volt, hogy az 1969-es karosszéria nem fogja elbírni az ötliteres sportmotor irdatlan nyomatékát, ezért gyorsan stratégiát váltottak: padlólemezig bontottak egy IS F-et, és a hajtáslánc, valamint a futómű köré, az eredeti vázszerkezetre erősítették fel a Corolla lemezeit. Ehhez persze szükség volt bizonyos módosításokra. A kerékíveket megtoldották, sőt, az egész karosszéria szélesebb és hosszabb lett.

„Gyakorlatilag felnégyeltük a kasztnit. Hosszában mintegy 75, széltében 280 millimétert toldottunk bele, de még ez is kevés lett volna – az első generációs Corolla igazán apró autó volt –, így az IS F tengelytávját 360 milliméterrel megkurtítottuk.” Ezután kézzel, üvegszálas műanyagból formálták meg a motorház és a csomagtér fedelét, valamint a kerékíveket. A szélesebb hűtőmaszkot két rácsból szabták ki, a szélvédő egy Toyota pickupról származik, ahogy a hátsó lámpatestek is.

Az alkatrészek tehát nem mind eredetiek, az összhatás azonban hiteles és korhű – pontosan, ahogy a megrendelő Javier szerette volna.

A CIKKNEK MÉG NINCS VÉGE!
LAPOZZ A KÖVETKEZŐ OLDALRA!

Oldalak: 1 2