Előfordul, hogy az autópálya belső, vagyis gyorsabb sávjában egy torlódás miatt lelassulnak az autók, és a külső sávban vezetők is lelassítanak, pedig – ha a forgalom nem indokolja – ez felesleges.
„Meg kell különböztetni az előzést az elhaladástól. Ebből adódnak a félreértések. A kulcsszó pedig a sávváltás” – mondta el Kőrös András, a mogyoródi Groupama tanpálya vezető instruktora.
„Előzésnek minősül, amikor az előttem, a velem azonos sávban haladót úgy hagyom el, hogy a balra eső párhuzamos sávba átmenve megelőzöm, majd visszamegyek az eredeti sávba. Ha ugyanezt csináljuk jobbról, az már szabálytalan” – magyarázta Kőrös András, hozzátéve, hogy az előzést a lehető legrövidebb idő alatt végre kell hajtani.
Más kérdés azonban, ha a gyors sáv valami okból lelassul. A külső sáv gyorsabban halad, és ha az autósok maradnak a jobb sávban, elhaladhatnak a belső sáv feltorlódott autói mellett.
Ami a külső sávot illeti, nem árt tudni, hogy autópályán a megengedett legkisebb sebesség 60 kilométer, ha ennél kisebb sebességet az időjárási tényezők és egyéb közlekedési események nem indokolják. Ennek ellenére az általában kilencvennel haladó kamionosok nem ritkán „tolják” a lassú autókat. Az ilyenkor kialakuló torlódások a forrásai az olyan veszélyes manővereknek, mint a jobbról, sőt a leállósávban való előzés, a hátulról villogva nagy sebességgel való „tolás”, ami a követési távolság be nem tartásával jár együtt.
Autópályán, a 130 kilométeres (maximális) sebességet feltételezve a 3-4 másodperces követési távolság az ideális – hangsúlyozta Kőrös András. A követési távolság ugyanis biztonsági pufferzóna. Ekkor még van hely és idő a hibák korrigálására, és nemcsak a saját hibánkat vagy az elöl haladóét, hanem egy harmadik jármű hibáját is ki lehet védeni.
dasblog.hu
