Jogszabály-módosítások révén lényegében megszűnik a repülőgépek okozta éjszakai zajterhelés Budapesten

     A jogszabályi változásoknak köszönhetően éjfél és reggel öt óra között, a mélyalvási időszakban szinte teljesen megszűnik a repülőgép-forgalom Budapest felett, a Liszt Ferenc-repülőtéren tervezetten nem szállhatnak fel és le repülőgépek – jelentette be Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

    A korlátozáshoz szükséges jogszabály-módosítások “részben már életbe léptek, részben a legközelebbi jövőben életbe lépnek” – mondta Tarlós István. Kifejtette: ötről tíz csomóra emelték a le- és felszálláskor megengedett hátszél erősségét, a főváros felett kényszerűen végrehajtott éjszakai repülésekért akár 1000 eurós bírságot is kiszabhatnak, továbbá a zajmérési helyek számát az eddigi hatról tizenháromra növelik, és a lakosság is ellenőrizheti ezeket a méréseket. “Mindezek következtében az eredmény az lesz, hogy a mélyalvás időszakában gyakorlatilag Budapest felett a repülések megszűnnek” – fogalmazott.


    Tarlós István rámutatott, a változások révén a repülőtértől északnyugati irányba lévő sűrűn lakott rész zajterhelése gyakorlatilag megszűnik, és a délkeleti irányba szállhatnak majd le és fel az 1-es kifutóról a repülőgépek.


    Palkovics László elmondta, az intézkedések azt szolgálják, hogy az éjszakai repülési műveletek számát szinte a nullára csökkentsék. A hátszélre vonatkozó szabályváltozásoknak köszönhetően a jelenleginél több repülőgép közlekedhet a gyéren vagy egyáltalán nem lakott délkeleti irányba, illetve irányból.


    Ez a módosítás szeptembertől kerül be a repülőtéri kézikönyvbe, amelynek módosítása jelenleg zajlik – közölte.


    Palkovics László elmondta, várhatóan szeptemberben vezetik be a maximum 1000 eurós zajterhelési díjat, a büntetés mértéke a repülőgép okozta zajtól függ majd. A tiltás természetesen a vészhelyzetekre nem vonatkozik.


    Kérdésekre válaszolva a miniszter elmondta, a XVIII. kerületi önkormányzat adja majd át a mérőeszközöket azoknak, akik “kontrollmérést” szeretnének végezni.


    A kiszabott bírságok összegét a Budapest Airport abba az alapba rakja, amelyből a környező házak zajszigetelését pályázat útján végzik – közölte.


    A Budapest Airportot érintő kérdésre válaszolva Palkovics László kijelentette: a magyar emberek és a kormány érdeke, hogy  Budapestnek ugyanolyan színvonalú repülőtere legyen, mint Prágának, Bécsnek vagy Varsónak, mert “ebben a pillanatban ez nem így van”. Működőképes repülőteret szeretnének vagy a jelenlegi tulajdonosi konstrukcióban, alkalmas emberekkel, vagy ha ez nem megy, akkor másik tulajdonossal – hangsúlyozta, azt is megjegyezve, hogy a magyar kabinet lehetőségei kötöttek ebben a kérdésben, mert “egy konzervatív kormány nem tehet semmit egy másik cég tulajdonával szemben”.


    A Budapest Airporttal szembeni elvárásként fogalmazta meg a miniszter a magyar főváros jelentőségéhez méltó, megfelelő színvonalú szolgáltatás biztosítását. Szerinte változtatni kell a repülőtér kinézetén és fejlesztésén.


    A Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) érintő újságírói kérdésre válaszolva Palkovics László elmondta: Lovász Lászlóval, az MTA elnökével közösen jelölték Maróth Miklós Széchenyi-díjas klasszika-filológust, orientalistát, egyetemi tanárt az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöki posztjára. A kutatási hálózat elnökének és az irányító testület tizenkét tagjának kinevezéséről szóló miniszterelnöki rendeletet csütörtökön teszik közzé – jelezte.


    Palkovics László szintén kérdésre reagálva visszautasította, hogy “diktátumszerű körülmények között” kellett volna az MTA elnökének konszenzusos döntést hoznia Maróth Miklós személyéről. “Semmifajta kényszer nem volt” – fogalmazott.