Tudod, ki az a Morizo?

A vadonatúj Toyota Supra Akio Toyota – avagy Morizo személyes története

2018. október 20-án egy bizonyos, bevezetés előtt álló sportkocsi áll rajthoz a VLN9 futamon, vagyis a VLN Langstreckenmeisterschaft Nürburgring 9. fordulójában, ami VLN Nürburgring Hosszútávú Bajnokságként is ismert. Az adatlapon a Nevező rubrikában a TOYOTA GAZOO Racing szerepel, a Jármű neve részbe pedig ezt írták: Toyota A90. Volt már erre példa korábban is, hiszen a Lexus LFA és a Toyota 86 is részt vettek hasonló futamokon, mielőtt kereskedelmi forgalomba kerültek. Ahogy Akio fogalmaz: “A teljesítményre kihegyezett autóinkat a Nürburgringen kell tökéletesítenünk és fejlesztenünk. Nem elég csupán az NVH-értékeket nézegetni, miközben az autó a tesztpályán halad. Az autók mellett a szerelőink és mérnökeink szemléletét is folyamatosan módosítanunk kell.”

Bár az új modellek fejlesztését általában a legnagyobb titokban végzik, a Toyota nyilvános versenyeken tökéletesítette az autót, ami mindenben ellentmond az uralkodó szemléletnek. A GR Supra modellt a TOYOTA GAZOO Racing fehér, vörös és fekete színeiből álló álcafestéssel látták el. Az autó szinte teljesen megegyezik a sorozatgyártású modellel, csak kiegészítették az előírt verseny- és biztonsági felszereléssel. Az autón egyértelműen kevesebb módosítást hajtottak végre, mint versenytársain. Ennek jó oka van: a Toyota azért indította a gépet a VLN9-en, hogy elvégezzék az egyik fejlesztési tesztet, ahol azt vizsgálják, hogyan teljesít az autó kiélezett körülmények között. A pilóták között két GR Supra tesztpilóta van: Herwig Daenens és Hisashi Yabuki, illetve Morizo – vagyis maga Akio Toyoda elnök. A reggeli időmérő edzésen a csapat 9 perc 31,235 másodperces időt ért el három körben, amivel a 94. helyről rajtolhattak a 162 induló közül. A verseny délután rajtol, és eltekintve a célba érés előtt egy órával észlelt kenőanyag-szivárgástól a kardántengelynél, az autó gond nélkül teljesít, majd a 116. helyen végez. A csapat hat alkalommal viszi ki a gépet a bokszutcába, de erre nem az autóval kapcsolatban felmerülő gondok miatt volt szükség, hanem azért, mert a sorozatgyártású modellel azonos méretű üzemanyagtartály miatt csak négy kört tudnak megtenni egy tankolással. A futamot követően Toyoda elnök ezt mondja Tetsuya Tada főmérnöknek : “Hihetetlenül élvezetes vezetni ezt az autót.” Tada megkönnyebbül. Ez a vélemény azt jelentette, hogy a GR Supra átment a nürburgringi záróvizsgán. A Toyota Supra ugyanis Morizo személyes története:

Top Gun”

Akio hat évig csiszolta vezetési tudását, mestere a Toyota azóta elhunyt, nagyra becsült tesztpilótája, Hiromu Naruse volt. Neki köszönhetően szerezte meg a vállalat belső jogosítványának legmagasabb, „S” kategóriáját, kiérdemelve ezzel kollégáitól a „Top Gun” becenevet. Toyoda ars poeticája egy olyan vezető képét vetíti elénk, aki tényleg ismeri gyára termékeit. Ez sokkal európaibb hozzáállás, mint amit a Toyota közelmúltjából ismerünk, amikor a vállalatot fekete öltönyös, színtelen-szagtalan, szigorú arcú pénzügyesek vezették. Az új hozzáállás az alkalmazottakat is inspirálja, legyen szó vezetőkről vagy a futószalag munkásairól. Akio mellett a vezetőség egyik tagja, Shigeru Hayakawa szenior ügyvezető is részt vett a Fukui Rallyn.Hayakawa élete első versenyén egy tuningolt Vitz ferdehátút (a Yaris japán piacon forgalmazot testvérmodellje) vezetett, amit egy képregényfigura, a szőke hajú “Gazoo Lady” versenykirálynő rajza díszített. Toyoda gyerekkorában taxisofőr szeretett volna lenni, és autók iránti rajongása vállalatvezetőként is személyiségének fontos része maradt. Az alábbi videóban Akio az autózás iránti szenvedélyéről mesél:

https://vimeopro.com/kscope/toyota-poe/video/158931837

A közelség érzete

Az irodában ő Toyoda vezérigazgató, és az alapító unokája. A pályán pedig egy Morizo becenevű versenyző, ahogy azt a sisakján és az autóján is látható felirat tanúsítja. „Ha versenyzem, az alkalmazottaink azt mondták: ön ma Morizo, nem pedig elnök úr.” – meséli lelkesen Toyoda. „Ilyenkor egyfajta közelséget lehet érezni, az emberek bármiről beszélhetnek velem. Amikor elnökként látnak, távolságot tartanak tőlem.” A közönség is könnyebben drukkol Morizónak, a vezetés örömét hirdető nagykövetnek, mint Toyodának, a vállalatvezetés tagjának és a Toyota elnökének. „Szerintem Morizóként jobban tudom növelni az autórajongók számát, mint a Toyota elnökeként.” – mondja meggyőződéssel Toyoda.

Na de hogyan született meg Morizo?

Az autósportok kedvelői már jóval azelőtt megismerték egy blogger, Morizo nevét, hogy Akio Toyoda a Toyota elnöke lett volna. A Morizo egy zöld bokor beceneve, ami a 2005-ös, Aichi prefektúrában megrendezett világkiállítás kabalafigurája volt. Ez a prefektúra a Toyota otthona is. A Morizo által vezetett Gazoo blogban (a Gazoo japánul garázst, tuningműhelyt jelent, jelképes hogy ma már ez a Toyota sikert sikerre halmozó motorsportistállója, a TOYOTA GAZOO Racing neve) egy képregény-avatár is található, amely megszólalásig hasonlít a vállalatvezetőre, de a szerző sokáig nem azonosította őt hivatalosan Toyodával. A blog profilja csupán azt említette, hogy a szerző egy férfi, akinek a hobbija az autózás, a sport, és az internet. Amióta ugyanakkor a világ legnagyobb autógyártójának vezetője lett, Akio a blogot egyfajta közvetlen – ha nem is hivatalos – kommunikációs eszközként használja. Egyebek mellett ezen keresztül kért elnézést annakidején amikor a vállalat több komoly visszahívásra kényszerült. Akkor, lassan 10 éve, január 1-jén írt újévi üdvözletében azt posztolta ki, hogy „a tavalyi év a Toyota és Morizo számára is kemény volt”, de hozzátette, hogy az autógyár tanult a hibákból. Az azóta eltelt évek kétségkívül őt igazolták. Azután eljött az első autóverseny, ahol Akio, a feltűnést kerülendő Morizo álnéven mérette meg magát. A bennfentesek körében természetesen mindennek hamar híre ment, és ma már talán nincs olyan versenyszervező a világon, aki nem tudná azonnal, hogy a világ vezető autógyártójának elnöke nevezett a versenyére, ha meglátja az indulók között a Morizo nevet. Morizo, Akio Toyoda mesterpilóta énje tehát önálló életre kelt, és ez, ha lehet, minden korábbinál népszerűbbé tette a már amúgy is széles körben kedvelt elnököt. Az autóvásárlók pedig biztosak lehetnek benne, amíg Akio Toyoda ül a Toyota elnöki székében, és Morizo személyesen tesztel minden egyes Toyota modellt, a világ legjobb autói készülnek a vállalatnál, és egy a fenntartható autózásért valódi szenvedéllyel lelkesedő elnök vezeti át a Toyotát és a Lexust, valamint a e márkák rajongóit a C.A.S.E. (Connected, Autonomous, Shared, Electric – azaz magyarul, összekapcsolt, önvezető, megosztott elektromos autók) által fémjelzett új világba.