Minden szép, minden jó – lesz

Jelentős karbantartás kezdődött Kőbánya alsó állomáson

A MÁV kiemelt hangsúlyt fektet az utasforgalmi területek fejlesztésére, az utasforgalmat és az utazók komfortérzetét növelő intézkedésekre, valamint emelt szintű karbantartások végrehajtására. Megkezdődött Kőbánya alsó állomáson a karbantartás előkészítése, de Zuglóban és Kőbánya-Kispesten is érezhetően javulni fog a színvonal még idén.

A májusi kéthetes nagykarbantartás során jelentősen javult a Keleti pályaudvaron a szolgáltatási színvonal, letisztultabb, kulturáltabb látvány fogadja az utasokat. Hasonló célok mentén indul el Kőbánya alsó vasútállomás karbantartása is a homlokzatburkolat bontásával és az állványozással. A több ütemben megvalósuló munkálatok várhatóan az év végéig tartanak; az első ütemben a felvételi épület homlokzatburkolatát bontják, továbbá statikai vizsgálatokat végeznek az acél peronoszlopoknál.

A második ütemben – várhatóan júliusban és augusztusban – a perontető korrózióvédelmére kerül sor, illetve a peronburkolat és a lépcső karbantartását is elvégzik. A homlokzatburkolat bontási munkálatai után – a statikai vizsgálatok eredményének függvényében készült tervek alapján – a felvételi épület karbantartása is megvalósulhat várhatóan idén. De nemcsak az állomás újul meg, hanem az állomási pályaszakasz karbantartását is elvégzik őszig.

Még idén nagyobb karbantartás indul Zugló megállóhelyen is, ahol a MÁV már 2018-ban elindította a szolgáltatási színvonal javítását; eltávolították a graffitiket, kifestették az aluljárót és a peronépületet. Ez a munka folytatódik idén. Kőbánya-Kispest (KöKi) állomással kapcsolatban pedig pályázatot hirdetett a MÁV az állomásépület és a gyalogos felüljáró teljes körű és komplex rekonstrukciójának tervezésére. A beruházás megvalósulásáig azonban a vasúttársaság olyan karbantartási munkákat végez, amelyek révén az utasforgalmi területek színvonala jelentősen javul: megújul a térvilágítás, a váró és a mosdó, új padokat helyeznek ki és kamerákat is felszerelnek. A gyalogos felüljárón a burkolatokat és a világítótesteket is javítják.

A felsoroltak részét képezik a MÁV által meghirdetett utaskomfort növelő intézkedéseknek. Az állomásokat érintő karbantartások és kisebb felújítások tovább folytatódnak; az említett három fővárosi állomáson kívül még idén munkálatok kezdődnek Budapest elővárosában: Albertirsa, Alsógöd, Bicske-alsó, Felsőgöd, Nagymaros-Visegrád, Szob, Sződ-Sződliget és Veresegyház állomásokon.