Egy új-zélandi rajongó megépítette álmai autójának mását. Az F40 LM replikáját ugyanúgy egy 740 lóerős, biturbó V8-as versenyblokk hajtja, mint az eredetit – épp csak a világ másik feléről származik, és a bolygó egyik legmegbízhatóbb motorjának tartják.
Mit tehet egy autóbolond, ha nagyjából másfél milliárd forintos szakadék választja el vágyai tárgyától? Az új-zélandi Steve Cox úgy döntött, nem hagyja, hogy a piszkos anyagiak megkeserítsék életét: ha már megvenni nem tudta a kinézett autócsodát, megépítette azt – méghozzá a rendelkezésére álló legjobb alapanyagokból. Így került az eredetire megszólalásig hasonlító Ferrari F40 LM replikába egy V8-as Lexus turbómotor…
Az 1989-ben bemutatott F40 LM korának talán legkívánatosabb Ferrari modellje volt. Az F40 kifejezetten versenypályára fejlesztett verziója (innen a „Le Mans” utótag) ugyanazt a 2.9 literes, duplaturbós V8-as blokkot használta, mint az alapkivitel, ám annak 484 lóerős teljesítménye helyett 770 lóerőt adott le percenkénti 7500-as fordulatszámon, köszönhetően az IHI turbófeltöltőknek és a túlméretes köztes töltő-levegőhűtőknek. Új befecskendezők, megerősített vázszerkezet, versenyváltó, nagyobb fékek, valamint intenzív tömegcsökkentés tette izgalmassá, a rendkívül korlátozott darabszám (az évek során nem egészen kéttucatnyi készült az autóból) pedig rendkívül értékessé: idén februárban a széria egy darabja 4,8 millió euróért (1,5 milliárd forint) talált új gazdára egy párizsi árverésen.
Steve Cox számára azonban ennek az összegnek a töredéke sem állt rendelkezésre, ezért hozzálátott a saját F40-esének megépítéséhez. Különleges acélötvözetből készült csövekből hegesztette össze a replika vázszerkezetét, és bár az eredeti karbon kompozit karosszériapaneleket megfelelő technológia híján nem tudta lemásolni, az általa alkalmazott üvegszálas panelek csupán minimális mértékben emelték a jármű tömegét – az eredeti 1050 kilogrammja helyett a replika 1200 kilót nyom. A kiszemelt blokk egy 4.0 literes V8-as Lexus erőforrás volt: az UZ-FE széria nem csupán azért volt stílusos választás, mert ugyanúgy 1989-ben debütált, mint a maranellói versenymotor, hanem mert szintén motorsport ihletésű erőforrásról volt szó, amelynek gyökereit az észak-amerikai CART szériában kereshetjük.
A japán-amerikai motor – szintén az F40-hez hasonlóan – alapkivitelében szerényebb teljesítményre volt képes, mint Steve Cox értelmezésében: az ezredfordulón útjára indított projekt jelenlegi kivitelében 750 lóerőt ad le, mindössze tízzel kevesebbet, mint az eredeti olasz ékszerdarab, ám karbantartása és üzemeltetése jóval problémamentesebb és költséghatékonyabb annál. A tulajdonos nem közölt pontos menetdinamikai adatokat autójával kapcsolatban, azt viszont megerősítette, hogy sem ABS, sem kormányszervo nincs az autóban. Noha a közel 370 km/h végsebességre képes, álló helyzetből 3,1 másodperc alatt 100 km/h-ra gyorsuló F40 LM adatai utolérhetetlennek tűnnek, a Lexus-kópia esélyeit javítja, hogy a Ferrari ötfokozatú kézi váltója helyett hatfokozatú szekvenciális erőátvitelt kapott.
Egy téren biztosan elmarad a nagy példakép mögött a Cox-féle változat; nem valószínű, hogy bárki másfél milliárd forintot fizetne érte. Az is igaz viszont, hogy ez csupán elméleti kérdés, hiszen építőjének esze ágában sincs eladni álmai autóját, helyette lelkes amatőrként versenyeken indul, ahogy az alábbi videóban is látható.
Fotók: motorious.com, HillClimb Monsters
