Csak a Toyota úszhatja meg gigantikus pénzbüntetés nélkül?

Mentőöv a Toyotától?

A Toyotának tehát nagy valószínűséggel nem kell a büntetések miatt aggódnia, a vállalat ugyanakkor több módon segítséget is nyújthat versenytársainak. Az európai Toyota és Lexus értékesítésekre jellemző kimagasló hibrid aránynak köszönhetően a vállalatnak jó eséllyel még arra is lesz kapacitása, hogy a vele több fejlesztési területen együttműködő Mazdával úgynevezett nyitott csoportot hozzon létre. Az előírások szerint az autógyártók csoportot alkotva is teljesíthetik az egyéni kibocsátás célszámait. Ez röviden azt jelenti, hogy két vagy több autógyártó együttesen is jelentheti összesített flottájuk CO2-kibocsátási eredményeit. A nyitott csoportok azok, amelyeknél két, nem azonos tulajdonoshoz tartozó autógyártó dönt úgy, hogy flottáik kibocsátását együttesen jelentik. A nyitott csoport elnevezés arra utal, hogy a tagvállalatok – titoktartási kötelezettség mellett – kötelesek átláthatóan kezelni a csoportra vonatkozó feltételeket más olyan autógyártók számára, amely cégek esetleg csatlakoznának a csoporthoz (hasonló nyitott csoport létrehozását jelentette be a Tesla és az FCA is.).

Még komolyabb mentőövet jelenthet ugyanakkor a tény, hogy a Toyota nemrégiben közel 5700, az abszolút zöld, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás hajtással, és közel 24000 a hibrid elektromos hajtással kapcsolatos szabadalmat osztott meg ingyenesen versenytársaival. Ezek felhasználásával a versenytársak felgyorsíthatják részben vagy teljesen elektromos autóik fejlesztését és piaci bemutatását.

Hogy mi oka lehet erre a Toyotának? A klímacélok globális teljesítéséhez való hozzájárulás mellett vélhetően az is motivációként szolgál a Toyota számára, hogy a világ vezető (és nem utolsósorban tavalyi 22,4 milliárd dolláros profitjával a legnyereségesebb) autógyártójaként felismerte: az új technológiák és szolgáltatások – mint például az összekapcsolt autók, vagy épp az akkumulátoros elektromos meghajtás és az ezt forradalmasító szilárd test akkumulátorok, a hidrogén üzemanyagcellás meghajtás, az önvezető technológiák és telekocsi szolgáltatások – fejlesztése egyre több forrást igényel. Ezeken a területeken pedig az autóipar a minden korábbinál nagyobb kihívással néz szembe – a fintech szektor részéről. Az önvezető autózásba szintén komolyan invesztáló három fintech óriás ugyanis az autóiparban példátlan szintű profittal működik: az Apple közel 60 milliárd, a Google 136 milliárd, míg az Amazon 233 milliárd dolláros nyereséggel zárta legutóbbi üzleti évét – az autóipar pedig csak akkor képes felvenni velük a versenyt ha a jövő technológiáinak fejlesztését biztosító profitját nem emésztik fel a környezetvédelmi büntetések.