Kovács Zoltán államtitkár autójával elütött egy gyereket

    Kovács Zoltán államtitkár elütött egy gyermeket a fővárosban – közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleményében azt írta: a II. kerületi Hűvösvölgyi út egyik gyalogos átkelőhelyétől mintegy harminc méterre egy 14 éves gyerek szaladt át az úttesten csütörtök délután az ott szolgálati autóval haladó Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár elé.
 

   Az államtitkár az ütközést nem tudta elkerülni, a budakeszi fiatalt a mentőszolgálat fejsérüléssel szállította kórházba.
   

 A rendőrség megkezdte a baleset körülményeinek vizsgálatát – írta a BRFK.
 

   Kovács Zoltán az MTI-nek azt mondta: a közlekedési szabályokat betartva közlekedett a Hűvösvölgyi úton, amikor kiszaladt elé a fiatal, akit szerencsétlen módon elgázolt. Ő maga hívta ki a rendőrséget és a mentőket. Végig próbált segíteni, együttműködött a hatóságokkal. A helyszínelés véget ért – közölte az államtitkár, kiemelve: bízik abban, hogy nincs komolyabb baja a fiúnak.