Szinte még a festék sem száradt meg rajta, de máris tuningolják

Alighogy megjelent ázsiai piacain, a márka hagyományos tuningpartnerei azonnal felfigyeltek a Lexus LM luxus-buszlimuzinra. Egyelőre még csak látványtervek készültek, ám ezek is több mint ígéretesek.

Kétféle optikai tuning létezik. Az egyik felerősíti az autó alapvető személyiségét, hangsúlyozza a karakteréből eredő stílusjegyeket, és ha jól alkalmazzák, megteremti az autó jobbik énjét: azt, amilyennek talán tervezői is megálmodták, mielőtt józan önmérsékletre szólította őket a pénzügyi osztály vagy a valóság. A másik a „mi-lett-volna”, amelynél a stiliszta maszkként húzza rá saját értékrendjét, formai eszköztárát az eredeti sziluettre, és eközben akár a típus használati értékét is önkényesen átalakítja.

Az idén tavasszal bemutatott Lexus LM buszlimuzin esetében az első opcióról szó sem lehet: a márka eddigi legjózanabb, legpraktikusabb termékének pont a visszafogottság, a decens elegancia a legfőbb értéke, ez pedig fokozhatatlan. Marad tehát az újraértelmezés, és ebben ismét nagyot alkotott Japán két ismert tuningműhelye, az Artisan Spirits és a Kuhl – pontosabban nagyot készülnek alkotni, hiszen munkáik egyelőre csupán számítógépes látványterv formájában léteznek.

Aki ismeri a Kuhl Toyota Alphard-átiratát1, aligha lepődik meg a Lexus LM számára megálmodott optikai csomagon, hiszen a két modell szoros rokonságban áll egymással. Japán legnépszerűbb nagyméretű buszlimuzinját az aszfaltig ültették, minimális oldalfal-magasságú abroncsokkal szerelt kerekeit bedöntötték, így a versenyautókat idéző első kötény a legszélsőségesebb kiviteleknél hajszál híján az aszfaltot súrolja. A Lexus LM esetében magukhoz képest önmérsékletet gyakoroltak az építőmesterek, sem az ültetés, sem a kerekek kitörése nem éri el a megbotránkoztató szintet, bár a kerékdobba kapó abroncsok miatt használni alighanem így is lehetetlen volna a típust – kivéve, ha a Lexus ES-ből származó, innovatív felfüggesztést állítható hasmagasságú légrugókra cserélték.

Meglepő a hasonlóság a Kuhl és az Artisan Spirits megközelítése között. Utóbbi valamivel szolidabb kerékmérettel és enyhébb ültetéssel kötött kompromisszumot a sokkhatás és a használati érték között. A krómmal is csínján bántak: sem a hatalmas hűtőmaszk kerete, sem a B-oszlop kettős bumerángot formázó díszítése nem kapott csillogó felületkezelést. Sőt, a csillogást eleve zsigerből elvetették a tervezők: értelmezésükben nem csupán a B- és C-oszlopok, de a motorházfedél és a tetőlemez is kontrasztos fekete szín mögé rejtőzik. Azonban jóval többről van itt szó, mint ügyes fóliázásról: az Artisan Spirits szénszálas kompozit motorházfedélről beszél a közösségi oldalán. Ha valóban így van, azzal új szegmenst teremtettek: az igazgatói utazógép kategóriáját, amely a Lexus jelenlegi legsportosabb modelljével, az RC F Track Edition csúcskupéval vállal kizárólag szellemi közösséget.

Fotók: Artisan Spirits, Kuhl

1 http://kuhl-japan.com/complete-alphard