Tavriánk van, Porschénk nincs

Az elmúlt év végén már 3,641 millió személygépkocsinak volt magyar rendszáma. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrégiben közzétett friss adatai szerint azonban az örvendetes darabszám bővülés azzal járt, hogy már hivatalosan is 14,2 évre emelkedett a hazai személyautó állomány átlagos kora.

Amíg 1960-ban alig több mint 30 ezer, 1980-ban már több mint 1 millió autó volt forgalomban hazánkban. A személygépkocsik száma 1991-ben haladta meg a 2 milliót, 2007-ben a 3 milliót, mára pedig – néhány éves visszaesés után – elértük a 3,6 millió fölötti darabszámot, azonban az állomány 70 százaléka idősebb 10 évnél.

Az elmúlt év végén a KSH szerint a legfiatalabb márka a Dacia volt 5,8 éves átlaggal, majd a KIA és a Hyundai következett 7,9, illetve 9,5 évvel. Az összes többi jelentősen több mint tíz éves, még az új autók piacát vezető márkák is, ami a nagyarányú használtautó import következménye.

Valamilyen fura okból a KSH adatállományában – amely a 2002-től 2018-ig tartó időszakot öleli fel – nem rögzítik, hogy hány Porsche lehet hazánkban, pedig a táblázat arra is kitér, hogy az elmúlt év végén még mindig forgalomban volt 411 Moszkvics, 11 787 Trabant, 95 Tavria, 6282 Wartburg és 974 Zastava.

Autóállományunk korelnöke a Moszkvics átlagosan 38,6 évvel, majd a Zastava következik 32,3 évvel a 31,9 éves Polski FIAT, valamint az egyaránt 31,2 éves Wartburg és Trabant márkák előtt.

A személygépkocsi-állomány átlagos kora (év) és száma (millió darab)

ÉvSzemélygépkocsi-állomány átlagos kora (év)Gépkocsik száma Magyarországon(millió darab)
200710,33,012
200810,43,055
200910,83,013
201011,32,984
201111,92,967
201212,52,986
201313,03,040
201413,43,107
201513,73,196
201613,93,313
201714,13,471
201814,23,641

Forrás: KSH

Magyarország kedvenc márkái
(darab, KSH)
20172018
Opel475 471487 762
Suzuki415 835422 903
VW337 212355 536
Ford284 983300 676
Renault216 302220 066
Škoda184 145194 630
Toyota165 048183 359
Peugeot136 846140 868
FIAT127 072127 204