Nem vicc, hogy luxus egyterűt mutat be a Lexus

Régóta rebesgetik érkezését, most pedig a Lexus kínai képviselete hivatalosan is bejelentette: buszlimuzinnal bővítik a márka kínálatát.

Hetekkel ezelőtt jelentek meg az első titokzatos, kedvcsináló illusztrációk arról az új modellről, amelyet a Sanghaji Autószalonon fog bemutatni a Lexus. A hűtőmaszk-részletet ábrázoló, sejtelmes fotóról csupán annyi derült ki, hogy valószínűleg nem sportmodellről van szó – ahhoz ugyanis túlságosan meredeken állt az orsó alakú rács alsó fele. A magas építésű Lexus érkezésének ígérete nyomán ismét felröppentek azok a pletykák, amelyekről még tavaly ősszel olvashattunk először: ezek szerint a Lexus egy luxuskivitelű buszlimuzinnal bővítené modellkínálatát azokon a piacokon, ahol erre valós kereslet mutatkozik, azaz az ázsiai térségben.

A híresztelés európai szemmel nézve meglehetősen hihetetlennek hangzott, most azonban hivatalos közleményben jelentette be a márka kínai képviselete, hogy tényleg erről van szó. Mi több, a modellt zászlóshajónak szánják, így az LS szedán, az LC kupé, az LX óriás-szabadidőjármű és az LY luxusjacht után érkezik az LM, az első igazi multifunkcionális Lexus modell.
Ismerősen csenghet a név: a cég még tavaly júniusban jegyeztette be az LM típusnevet. Akkor még úgy sejtettük, az LF-1 Limitless tanulmányautó szériaverzióját fogja takarni, ez a fejlemény azonban valójában logikusabb. A futurisztikus, kupészerű crossovert, amelyet minden bizonnyal elektromos hajtáslánccal vezet majd be a Lexus, ugyanis vélhetően minden eddigi típusa fölé pozícionálja majd a márka – akár az sem elképzelhetetlen, hogy egy új, minden eddiginél exkluzívabb márkanév alatt.

Az április 16-án debütáló LM a sanghaji közlemény szerint: „Szorosan összekapcsolódik a vezető és utasai szellemével. Kivételes minőségű kidolgozás, rendkívüli menetkomfort, valamint olyan, otthonos környezet várja az utasokat, amely nemcsak pihentető és ihletadó, de egyenesen meditációra csábít.”

A Lexus LM a várakozások szerint nem vadonatúj konstrukció lesz: műszaki alapját minden bizonnyal a Toyota Alphard, az ázsiai piac egyik legnépszerűbb buszlimuzinja adja. A 4,9 méter hosszú igazgatói egyterű már Toyotaként is a nyújtott limuzinok kényeztetését nyújtja, létezik belőle olyan verzió, amelynek második üléssorában önálló üléseket találunk motorosan állítható lábtámaszokkal, a klímaberendezés pedig külön szabályozható nemcsak a vezető és az utas oldalán, de a második üléssoron is.

Ami a motorválasztékot illeti, az Alphard 3.5 literes, 275 lóerős V6-os benzinmotorja mellett egy modern hibrid hajtásláncra is számíthatunk – erre utal legalábbis a tény, hogy a Lexus tavaly az LM350 mellett az LM300h típusnevet is levédette. Ez utóbbi minden bizonnyal ugyanarra a 215 lóerős, 2.5 literes benzin-elektromos egységre utal, amely az új generációs Lexus ES szedánban is megtalálható. Ennek ellenére nem valószínű, hogy az LM globális modellé válna, a Lexus buszlimuzinja várhatóan megmarad ázsiai ínyencségnek, ahol luxusszállodák, óriásvállalatok VIP utasszállítójaként nyűgözheti le az ügyfeleket.

Fotók: Toyota, kolesa.ru, motor1.com