Zenés autó- és járműipari seregszemle Debrecenben

Első alkalommal rendezik meg az idén a Debrecen Drive zenés autó- és járműipari seregszemlét: május 25-26-án a nagyerdőben 500 különböző jármű, számos fellépő és rengeteg program gondoskodik az érdeklődők szórakoztatásáról – közölte a szervező Campus Nonprofit Kft. sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel.

    Bakó Csaba tájékoztatása szerint több tízezer látogatót várnak a szervezők a Nagyerdei Stadionhoz május utolsó hétvégéjén, ugyanis “egy olyan új debreceni rendezvény született, ami egyaránt szól autórajongóknak, laikusoknak, az oldtimerek szerelmeseinek és a legmodernebb csúcsmodellek után érdeklődőknek”. 
 

   A Debrecen Drive-on nem kizárólag személyautók kapnak főszerepet, a járműipar és az egész közlekedési szektor szereplői mutathatják meg magukat a közönségnek.
 

   A márkakereskedők kétszázötven új autót regisztráltak az eseményre, de ritkaságszámba menő oldtimerek, tuning-, rally- és szupersport autók és motorok, katonai járművek, kamionok egyaránt megtekinthetőek lesznek a debreceni Nagyerdőben – jelezte Bakó Csaba hozzátéve, hogy lesznek szimulátorok, 5G távvezetés, valamint ügyességi versenyek is. 
 

   Közleménye szerint mindkét nap háromóránként látványos showműsorok színesítik a programot, street fighterek, quadosok, kápráztatják el a közönséget, az autós kaszkadőrök és big foot roncsmászás sem maradhatnak ki a listából.  
 

   Az esemény házigazdája mindkét nap Winkler Róbert lesz, fellép az Irigy Hónaljmirigy, az USNK, a Stolen Beat, közönségtalálkozókat pedig a Tankcsapdával, Michelisz Norberttel, a Szalay Balázs Dakar Team-mel és olyan népszerű YouTube-sztárokkal rendeznek, mint Benipowa, Szalai Pisti és Unfield.
 

   A Debrecen Drive mini állásbörzével is várja majd a résztvevőket: a Job Streeten találhatnak egymásra a munkaadók és munkavállalók – közölték a szervezők.