A debreceni polgármester szerint a BMW-gyár érkezését pozitívan fogadják a helyi vállalkozások

Egy felmérés szerint a helyi vállalkozások nagyon pozitívan értékelik a BMW autógyárának megnyitását – közölte Debrecen polgármestere kedden az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ sajtótájékoztatóján.

    Papp László (Fidesz-KDNP) kiemelte: a cégvezetők 81 százaléka szerint a BMW-gyár megnyitásával növekedni fog a verseny a munkavállalókért, 61 százalékuk pedig úgy véli, emelkedni fog az átlagbér Debrecenben.
  

  A már harmadik éve végzett, ezúttal 204 céget érintő kutatás kimutatta, hogy a befektetők megbízható, folyamatosan javuló üzleti környezetként tekintenek a térségre.
  

  A debreceni vállalkozások 91 százaléka – a vállalkozás méretétől függetlenül – újra befektetne a városban – tette hozzá a polgármester megjegyezve, hogy a helyi gazdaságpolitika kiszámíthatóságát elismerő válaszok aránya három év alatt 38-ról 56 százalékra nőtt.
  

  Papp László szerint 2018 különleges év volt Debrecen számára: a Magyarországra érkezett befektetések egyharmada választotta a várost, közülük a legnagyobb a BMW-beruházás.
 

   Póser Zoltán, az EDC igazgatója kijelentette: a helyi gazdasági szereplők visszajelzése mellett fontos számukra a város nemzetközi megítélése is. A Financial Times nemzetközi tőkeáramlásokkal és befektetésekkel foglalkozó részlege, az fDi Intelligence tavalyi döntése nyomán Debrecen kiemelkedő tőkevonzási stratégiája alapján 2018-2019-ben „A jövő európai városa” címet viselheti.
 

   Az idén márciusban Cannes-ban megrendezett díjkiosztó gálán újabb négy elismerést kapott Debrecen, fDi Strategy Awards különdíjat az oktatás, a befektetésösztönzés és a munkavállalók képzése terén végzett tevékenységéért, a negyedik, szerkesztői különdíj pedig arról szól, hogy „ez az a város, amely világszintű figyelmet érdemel” – magyarázta Póser Zoltán. Az utóbbi elismerést Debrecen mellett a szerb Sabac és az ír Limerick is megkapta.  
 

   „Debrecen kilépett a nemzetközi piacra” – jegyezte meg ennek kapcsán Papp László polgármester.
  

  Kertész Balázs, a gazdasági szereplők körében kutatást végző Szinapszis Kft. ügyvezetője, és Kovács István, az EDC gazdaságelemzési szakértője egyaránt azt emelte ki, hogy a felmérés szinte Debrecen teljes gazdaságát reprezentálja.
  

  Az üzleti környezet megítélése minden kategóriában folyamatosan javul, s annál kedvezőbb képet mutat, minél nagyobb a vállalat – jelezték a szakértők.