Ötvenöt éve született az első sorozatgyártású cseh autó

“Simply Clever” – kiemelt figyelem a részletekre

A ŠKODA dizájn előrelépését jelentette az 1000 MB, az 1960-as évek klasszikus, háromrészes karosszériájára építve, időtlen eleganciával. A nagy panorámás hátsó ablak javította a hátsó kilátást. Az üzemanyagtöltő kialakítása is a részletekre való odafigyelést mutatja: a jobb oldali sárvédőben rejtették el egy elfordítható ŠKODA embléma alatt.


Kompakt méretei ellenére (hosszúsága 4,17 m, szélessége 1,62 m, magassága 1,39 m) a ŠKODA 1000 MB nagyon tágas és funkcionális belsővel büszkélkedhet. Erre példa, hogy a széria ülések fekvőhellyé alakíthatók át. Az autó két csomagtérrel volt ellátva: a hátsó ülések mögötti akár menetközben is elérhető volt; az autó elülső részében lévő pedig 220 liter térfogattal rendelkezett, ami a pótkerék felett helyezkedett el. Ennek eléréséhez csak a homloklemezt kellett előre billenteni – a poggyászok kipakolása nélkül.


Nemzetközi szenzáció: premierek Brnóban, Párizsban és Londonban

Az OCTAVIA gyártásának befejezése egyben a ŠKODA 1000 MB gyártásának kezdetét is jelentette 1964. április 11-én Mladá Boleslavban. Ugyanezen év szeptemberében az új modellt bemutatták a nagyközönség számára a hagyományos mérnöki kiállításon Brnoban, és októberben a párizsi és londoni autókiállításokon is kiállították. 1965 májusáig havonta mintegy 1000 jármű gördült le az összeszerelő vonalról. Az év végéig a vállalat 150 egységre tudta növelni napi termelését, így az 1000 MB az első cseh jármű, amely valóban tömegtermelésre került. Az 1964 és 1969 között gyártott 443 000 ŠKODA modell több mint felét több tucat országba exportálták világszerte. 1965-ben például az export aránya elérte a 70 százalékot. Az 1000 MB híres ralikon elért sikerei is növelték a külföldi keresletet.