Irány a vadon

Élő emberfal az út mindkét oldalán, szánhúzó-kutyák izgatott csaholása, a versenyzők utolsó simításai a rajt előtt. 
A világ leghíresebb kutyaszánversenye, az Iditarod mezőnye nekivágott az emberpróbáló távnak Alaszkában, s a ceremóniát hagyományosan hatalmas figyelem övezte, ott várakozott a tömegben az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs, és Szekeres Nóra is.

„A hideg ellenére tele voltak az utcák emberekkel Anchorage-ben, s nemcsak a nézők voltak izgatottak, hanem a kutyák is – vicsorogtak egymásra, s ketten össze is verekedtek a rajtra várakozva – mesélte Szalay Balázs, aki a rendezőkkel beszélgetve megtudta, hogy csak a rajtceremónia során 600 önkéntes dolgozik a minél gördülékenyebb lebonyolítás érdekében. – Az első szakasz még csak az adománygyűjtésről szólt, a versenybe nem számított bele, de így is lenyűgöző volt a hangulata. Szinte tapintható volt a feszültség a levegőben, érezhető volt a nagy kaland illata. Ehhez jött még, hogy néhány órával később mi is kipróbálhattuk, milyen érzés egy ilyen szánon ülni. Igaz, a mieink előtt csak hét kutya volt, nem pedig tizenhat, de még így is meg lehetett érezni, milyen erő is rejlik ezekben a kutyákban.”

Ezután a kis magyar különítmény, az Iditarod Expedíció tagjai egy farm felé vették az irányt, ahol együtt átnézték a hómobilokat, amelyekkel az elkövetkező napokban közlekednek. Megtudták, miként kell őket vezetni, hogyan kell megtankolni őket, s másnap reggel (magyar idő szerint vasárnap este) el is kezdődhetett a nagy kaland. 
Szalay Balázsék az alaszkai vadon felé vették az irányt, az Iditarod útvonalát követve…