Nem viccelnek – Idén is eladási rekordra számítanak

Az év során megújuló modelljeire alapozva a BMW Magyarországon idén akár az előző évnél is eredményesebb lehet, amikor 16 százalékos növekedést értek el 2017-hez képest – nyilatkozta a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

    Massimiliano Di Silvestre a BMW 3-as modelljének teljesen megújult, hetedik generációs változatát bemutató eseményen elmondta: a BMW rekordértékesítéssel zárta a 2018-as évet Magyarországon, 2017-hez képest 16 százalékkal több, összesen 3140 BMW-t adtak el, Miniből pedig 19 százalékkal többet, 267 darabot. 

    Kiemelte, hogy az idén megújuló modelljeik mellett konnektoros hibrid változat érkezik az új 3-as sorozatból, bemutatkozik az eddigi legnagyobb szabadidőautójuk, az X7-es, a Miniből pedig év végén érkezik az első teljesen elektromos változat. 

    Arra a kérdésre, hogy Magyarországon miért ilyen népszerű az elektromos autózás, az ügyvezető úgy válaszolt: a vásárlók nyitottak az új technológiákra, a kormányzat pedig komoly mértékben támogatja az elektromobilitást, kedvezményeket kínál a vásárláshoz. Hozzátette, hogy a zöld rendszám – például az ingyenes parkolás miatt – rendkívül vonzó és “menő” az autósok körében.

    Magyarországon a 3-as modell az 5-ös sorozat után a legnépszerűbb típus. Előbbiből 336 darabot, utóbbiból 635-öt adtak el tavaly.

    A BMW a magyarországi újautópiacon 2,3 százalékkal részesedik a Datahouse adatai szerint. Tavaly a prémium szegmensben a stabil második helyet érték el a Mercedes után.

    A BMW nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is rekordévet zárt az eladásokat tekintve. Összesen 2 490 664 autót adtak el, a tavalyi rekordjukat is megdöntve ez lett a cég eddigi legjobb értékesítési éve.