Beszállás, indulunk! Víziók eredményhirdetés előtt a HajóHídon

A Dízelcsarnok Kőbányai úti szekciója tehát biztosan megmarad eredeti formájában. A hét hektáros területet illetően minden más azonban a 2017 decemberi kormánydöntést követően meghirdetett tervpályázat lezárultával derül majd ki, amely jó pár kellemes meglepetést hozott az évek óta foglalkozó munkatársak számára is – jegyezte meg a főigazgató. Vitézy Dávid néhány, a pályázathoz közvetlenül nem kötődő hírt viszont kifejtett a beszélgetésen. A múzeum a MÁV-val összefogva dolgozik azon, hogy a terület fővonalbeli vasúti bekötése fennmaradhasson; ennek részben praktikus logisztikai okai vannak, de nem mellékes az sem, hogy a terület néhány perc alatt elérhető vonattal a Keleti pályaudvarról. Fürjes Balázs kormánybiztos és Mosóczi László államtitkár támogatásával nemrég megindult az ide tervezett új vasúti megálló tervezése, amely nem csupán az intézményt szolgálná ki: várhatóan napi nyolcezer ember szállna át itt a keleti elővárosok felől az 1-es villamosra. Ennek pénztára és váróterme az Északi Járműjavító szélén található Törekvés Művelődési Központ tömbjébe vagy környékére kerülhet, amely – védett lévén – szintén biztosan megmarad, bár teljes felújításának tartalmáról még zajlanak az egyeztetések.

De mit lehet már most tudni a jövő budapesti Közlekedési Múzeumáról? A tervpályázat építészei részletes forgatókönyvet kaptak, így a múzeum munkatársai azt már biztosan látják, mely fontosabb járművek szerepelnek majd a kiállításon. A tervek szerint az új helyszínre gurulnak majd a múzeumnak azok a járművei is, amelyek eddig akár évtizedek óta raktárakban pihentek. A jövőben önálló helyet kap és jól hozzáférhetővé válik az új műszaki és közlekedési könyvtár és a múzeum legnyűgöző archív dokumentumgyűjteménye. A múzeum addig is eltökélt a minél szélesebb körű nyilvánossá tétel ügyében, ennek jegyében például a Fortepannal meglévő jó együttműködésnek is lesznek még fontos eredményei a történeti fotók bemutatását illetően.

Az új kiállítás Magyarország közlekedésének történetén vezet majd végig a reformkortól napjainkig, jövőbe mutató módon, világos társadalmi mondanivalókkal. De „nem minden közlekedik, ami mozog” – jegyezte meg a főigazgató; a kiállítás a tömeges közlekedés történetére fókuszál majd, és profiljukhoz jobban illő helyszínt keres az olyan speciális tárgyak számára, mint a sportcélú vagy katonai járművek. „Jellemző megoldás a közlekedési múzeumokban, hogy a járművel letudják a kiállítási feladatot, de hiányzik a hozzáadott érték. Mi szeretnénk a művészettel, az építészettel, a dizájnnal, az utastájékoztatással, a társadalmi hatásokkal, a városszerkezetre gyakorolt hatásokkal is foglalkozni” – részletezte a főigazgató, hozzátéve: „A közlekedés nem önmagáért van, hanem kölcsönhatásban áll a magyar emberek mindenkori életével, történelmével.” A családbarát, nagyjából három-négyórás programot kínáló kiállítás középutat próbál majd találni a mai gyakorlat szélsőségei között: nem akarják Wikipédia-ízű, nyomtatott tablókkal traktálni a közönséget, de rossz iránynak tűnik a digitális eszközök nyakra-főre való alkalmazása is, az interaktivitás zászlaja alatt. Egy jó múzeumi élmény képes kiszakítani a mindennapokból, márpedig manapság a mindennapok épp az érintőképernyők nyomogatását jelentik. Ezzel együtt az intézmény progresszív hang-, fény- és vetítéstechnikai megoldásokra, minél élőbb, minél mozgóbb kiállításra törekszik.

A pályázat lebonyolításával párhuzamosan a múzeum, bár gyűjteményeinek többsége raktárban pihen, aktív szakmai tevékenységet folytat. Az elmúlt években a szerzeményezés sosem látott lendületet vett, de van is mit pótolni: néhány éve még teljes volt a hiány a II. világháború utáni járművek tekintetében. Az elmúlt bő két évben nyolc új Ikarus autóbuszt szereztek meg. Már zajlik az 1973-as „faros” Ikarus felújítása, és hamarosan indul a Szegedről vásárolt bengáli villamosé. A Dacia 1300, a Polski Fiat és az egykor Magyarországon forgalomba hozott Renault 16 begyűjtése pedig arról tanúskodik, hogy az intézményt a közelmúlt közlekedési kultúrájának minden területe érdekli. Emellett továbbra is várják a közönséget a tagintézmények. Az Elektrotechnikai Múzeumban nemrég zárult egy kisebb felújítás, és dolgoznak azon is, miként lehetne élő, a környékbeliek számára is vonzó helyszínné tenni a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményt. A speciális gyűjtési területek kiállítására Vitézy Dávid szerint kiváló példa a Légiközlekedési Kulturális Központtal közösen működtetett ferihegyi Aeropark, amely a múzeum nagyobb, a közelmúltból származó repülőgépeinek is helyet ad. Ferihegyen lenne jó helye a korábban a Petőfi Csarnokban működő történeti kiállítás tárgyainak is, összevonva az Aeropark anyagával, ez azonban a jövő fejlesztési projektjei közé tartozik. Emellett a múzeum munkatársai dolgoznak a Városliget Zrt. kivitelezésében megújuló Pfaff-pavilon kiállításának programján, amely a magyar innováció történetét mutatja majd be. Vitézy Dávid szavaival élve: itt is „túl akarnak lépni a golyóstollon” – bár Bíró László neves szabadalma természetesen szerepel majd, a koncepció a kortárs igényekre reagálva kifejezetten a fiatalok vállalkozási kedvét, innovációs potenciálját szeretné segíteni.

Munka tehát van és lesz is még bőven: az építészek becslése szerint a hatalmas és komplex feladat végleges terveinek elkészítése két évet vehet igénybe, amelyet a 2-2,5 évig tartó építkezés követ majd; hozzávetőlegesen tehát öt év múlva reális az új múzeum megnyitása. A főigazgató ígérete szerint a területet azonban már jóval korábban megismerhetjük: még az építkezés megindulása előtt lesz lehetőség a bejárásra, sőt, ha a körülmények engedik, szeretnének egy pop-up kiállítást és programokat is megvalósítani az egykori Északi Járműjavítóban.