Tagged: üzemanyagcellás

Az Airbus bemutatta a hidrogénüzemű, környezetbarát hajtóművét

     Hidrogénüzemű, üzemanyagcellás, környezetbarát hajtóművet fejleszt az Airbus – jelentette be a francia repülőgépgyártó vállalat szerdán.     Az MTI-nek küldött közleményükben jJelezték: ez a hajtóművi rendszer a tervek szerint megoldaná, hogy 2035-re felszálljon az első...

Bemutatták az első magyar fejlesztésű hidrogénüzemű üzemanyagcellás kishajót

    Bemutatták az első magyar fejlesztésű hidrogénüzemű üzemanyagcellás kishajót pénteken Balatonkenesén, a Balaton Boat Show rendezvényének részeként tartott konferencián.     A Nemzeti Hidrogén-technológiai Platform szervezésében tartott rendezvényen a platform irányítóbizottságának elnöke elmondta: a hidrogénüzemű üzemanyagcelláké a...

Végre vádat emeltek a Volkswagen két jelenlegi és egy korábbi vezetője ellen

Végre vádat emeltek a Volkswagen két jelenlegi és egy korábbi vezetője ellen

    Piaci manipuláció miatt vádat emelt kedden a németországi Braunschweig ügyészsége a Volkswagen (VW) vezérigazgatója és felügyelőbizottsági elnöke, valamint egy korábbi vezérigazgatója ellen a járműgyártó csoport dízelbotrányával összefüggésben.     Herbert Diess vezérigazgató, Hans Dieter Pötsch felügyelőbizottsági...

Több mint félmilliárd euró bírságot szabtak ki a Porsche autógyártó társaságra

Több mint félmilliárd euró megfizetésére kötelezte a németországi stuttgarti ügyészség kedden a Volkswagen csoporthoz (VW) tartozó Porsche autógyártó társaságot a VW dízelbotrányával összefüggésben, olyan gyártmányok miatt, amelyhez a szintén a VW-hoz tartozó Audi szállított...

Jobb később, mint soha

Jobb később, mint soha

Vádat emeltek Németországban a Volkswagen-csoport volt vezetője ellen Vádat emelt hétfőn a németországi Braunschweig ügyészsége a Volkswagen-csoport (VW) volt vezetője, Martin Winterkorn ellen az autógyártó társaság 2015-ben kirobbant dízelbotránya miatt.     Az ügyészség különösen súlyos...

Figyelj, mert megmagyarázzák!

Figyelj, mert megmagyarázzák!

 “A sebességellenőrzés előzetes bejelentés nélkül is törvényes” A rendőrség nem jár el törvénytelenül, amikor nem közli előre a közúti sebességellenőrzések helyét és idején – jelentette ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője hétfőn Budapesten....