Végre vádat emeltek a Volkswagen két jelenlegi és egy korábbi vezetője ellen

    Piaci manipuláció miatt vádat emelt kedden a németországi Braunschweig ügyészsége a Volkswagen (VW) vezérigazgatója és felügyelőbizottsági elnöke, valamint egy korábbi vezérigazgatója ellen a járműgyártó csoport dízelbotrányával összefüggésben.     Herbert Diess vezérigazgató, Hans Dieter Pötsch felügyelőbizottsági elnök és Martin Winterkorn volt vezérigazgató az ügyészség szerint a törvényi kötelezettségek megszegésével szándékosan túl későn tájékoztatta a részvényeseket a dízelbotrányból fakadó milliárd eurós nagyságrendű költségekről, amivel törvénytelenül befolyásolták a társaság részvényének árfolyamát.     Martin Winterkorn – aki 2015 szeptemberében a botrány miatt lemondott vezérigazgatói tisztségéről – legkésőbb 2015 májusában, Hans Dieter Pötsch – aki a terhére…

Read More

Ismét sikeres hétvégét zárt a Ford fiatal autósoknak szóló ingyenes képzése

A Ford fiatal autóvezetők számára szervezett ingyenes Driving Skills for Life oktatási programja az hétvégén ismét több, mint 600 fiatalnak biztosított lehetőséget a fejlődésre A tréningen a fiatalok olyan vészhelyzetek kezelését tanulhatták meg a gyakorlatban, mint a jeges úton megcsúszott autó irányítása, vagy a vészfékezés közben forgalmi akadály kikerülése. Ugyancsak a gyakorlatban tapasztalhatták meg, milyen veszélyekkel jár, mikor vezetés közben eltereli valami a figyelmüket. „Az európai fiatalok első számú halálozási oka a közúti baleset, és a halálos kimenetelű balesetek áldozatainak 8 százaléka kerékpáros; az autósok új generációja számára kulcsfontosságú megtanulni, hogy minden…

Read More

Van bőr a pofájukon! Új Volkswagen szoftver részleg alakul

A Volkswagen AG több, mint 5000 digitális szakértőt kíván összefogni az új “Car.Software” egységben, mely a Csoportban az autós szoftverek fejlesztésért lesz felelős. A vállalat sokkal több szoftver fejlesztését tervezi az autóban és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokban, és a szoftver fejlesztés házon belüli részének növelését a jelenlegi 10%-ról legalább 60% -ra kívánja növelni 2025-re. A jövőben egy egységes szoftver platform jön létre, amely minden alapvető funkcióval rendelkezik, és rendelkezésre áll a Csoport összes járműve számára. Ez a “vw.os” jármű operációs rendszerből, és a Volkswagen Automotive Cloudból áll majd. 2025-ig a…

Read More

Újrakezdték gyártani a korábbi generációs Suprák alkatrészeit

A 17 év után feltámasztott Toyota sportautólegenda, a GR Supra bemutatása kapcsán felélénkülő rajongói érdeklődésre reagálva a Toyota úgy döntött, hogy az ikonikus modell korábbi generációjának tulajdonosai számára megkezdi bizonyos eredeti gyári alkatrészek újbóli gyártását. A bejelentés a rajongói klubokban és a Suprára specializálódott tuning körökben hatalmas lelkesedést váltott ki. A több mint 40 éves múltra visszatekintő Toyota Supra legendájához nagyban hozzájárult az elmúlt években a tény, hogy ez a világ egyik leggyakrabban tuningolt sportautója. A modell népszerűsítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett a Halálos iramban (Fast and furious) sorozat is, a…

Read More

Virtuális variációk az új Toyota Suprára

Minden autó formaterve tovább finomítható, ha nagyon pontosan tudja az ember, mit akar. Egy tajvani autótervező pedig tudta, az eredmény pedig lenyűgöző. Az autótervezés jelentős részben a kompromisszumokról szól. A mérnökök és a dizájnerek munkáját a pénzügyi részleg elvárásai és a pontosan meghatározott célközönség ízlése szorítja keretek közé. A gyárthatóság és az eladhatóság olyan arany középút felé tereli az alkotókat, amelyet rendszerint lemondások, engedmények, meg nem valósult ötletek szegélyeznek. A Toyota Supra fejlesztői szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen az eredeti FT-1 koncepcióautóban vázolt elképzeléseik szinte maradéktalanul megvalósultak az immár Magyarországon is…

Read More

Az új Camry főmérnöke mesélt a cég egyik legfontosabb modelljéről

A közel négy évtizedes múltra visszatekintő Toyota Camry, a világ legnépszerűbb felső-középkategóriás autója igazi legenda: kevés olyan modell született az autógyártás egyetemes története során, amely még azokban az országokban is valóságos ikonná tudott válni, ahol egyáltalán, vagy hosszú időn keresztül nem forgalmazták azokat. A Toyota Prius környezettudatos gondolkodásra és zöld autózásra, valamint az öntöltő hibrid elektromos hajtás globális népszerűségére gyakorolt hatásához csak a Toyota Camryé, és legutóbb a Toyota C-HR-é fogható. A Camry most, 15 év után a világ legfejlettebb hibrid hajtásával tért vissza Európába, amely kétségkívül alaposan felkavarja majd…

Read More

Nevezték a DS 3 Crossback szabadidő-autót is

A DS Automobiles a DS 3 Crossback szabadidő-autót nevezte a Magyarország Autója 2020 díjra. A modell már hazánkban is kapható. A PSA-csoport prémiummárkája, a DS 2015-ben vált teljesen önállóvá. A DS Automobiles küldetésének tekinti, hogy a francia luxus hagyományait átvigye az autóiparba. A DS modelleket korábban a Citroën hálózat értékesítette, azonban 2018. december 1-jétől már kizárólag DS bemutatótermekben történhet a modellek forgalmazása. Magyarországon Budapesten van a szabványoknak megfelelő DS Store, ahol már a márka második modellje, a DS 3 Crossback is kapható. DS 3 Crossback A márkától megszokott, merész formavilágú…

Read More

Ezt nagyon meg fogjuk még szívni! Péntektől tovább csökken az üzemanyagok ára

    A Mol csökkenti 9 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát pénteken – értesült az MTI szerdán piaci forrásból.     A változást követően a benzin literenkénti átlagára 391 forintra, a gázolajé 397 forintra csökken.     Az üzemanyagok ára legutóbb szerdán csökkent, a 95-ös benziné 9 forinttal, a gázolajé 7 forinttal lett kevesebb.      Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.     A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább,…

Read More

Sok választásod nincs, ha Suprát választanál

CSAK CSÚCSKIVITELBEN RENDELHETŐ ITTHON A VADONATÚJ TOYOTA SUPRA Az első évben Európa 900 darabot kap a 17 év után újjászülető Toyota Suprából (Magyarországra nagyjából 10 darab kerülhet), ezen felül bemutattak egy 90 darabos limitált szériás változatot is. Alapvetően két felszereltségi szint készül a modellből, Magyarországon ugyanakkor csak a csúcsváltozat kerül forgalomba, az autó különlegességéhez mérten egészen kedvező, 20.820.000 Forintos áron. Az ebben az árban foglalt extrák sora nem hagy kívánnivalót maga után, ám épp ilyen meggyőzőek a szintén alapáras Supra Connect és Apple CarPlay rendszerek, valamint az alapfelszereltség részét képező…

Read More

Nyugi, két autót nevezett a Volkswagen

A Porsche Hungaria Volkswagen márkája is benevezett az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Járműipar.hu által szervezett Év Magyar Autója versenyre. A Volkswagen a Magyarország Autója 2020 díjra a Volkswagen Passatot, az Év Zöldautója 2020 díjra a Volkswagen ID.3 modellt jelölte. Volkswagen Passat Európa egyik legnépszerűbb autója immár több mint 30 millió példányban készült az elmúlt évtizedek során, a legfrissebb generációt tavasszal mutatták be és hamarosan hozzánk is megérkezik. Ebben a modellben alkalmazza először a Volkswagen az intelligens sebesség- és sávtartó rendszerét, amely 0 és 210 kilométer/óra sebesség közötti tartományban részben…

Read More

Alonso Le Mans után elköszön, de marad

Miután a Toyota az ebben az évadban Fernando Alonsoval kiegészült csapata már az idény utolsó előtti futamán megnyerte a 2018/2019-es Hosszútávú Világbajnokságot (WEC), a pilóta és a gyártü bejelentette, hogy a kétszeres Formula 1-es világbajnok versenyző új kihívásokkal néz szembe a 2019-es, 24 órás Le Mans futamot követően – ám marad a Toyota háza táján. Helyét a TOYOTA GAZOO Racing csapatában a FIA Hosszútávú Világbajnokság futamain Brendon Hartley veszi át. Hogy vajon mi lesz Alonso következő Toyotás projektje? Akad pár lehetőség. Fernando Alonso – akire a márka tájékoztatása szerint a…

Read More

Jobb későn, mint…

Társadalmi egyeztetés indul az 1-es villamos meghosszabbításához kapcsolódó közlekedési változásokról 2019 nyarán, a tervek szerint júliusban indul a villamosforgalom az 1-es villamos meghosszabbított, Kelenföld vasútállomásig húzódó szakaszán. A Budapesti Közlekedési Központ ehhez kapcsolódóan megvizsgálta XI. kerület helyi kapcsolatokat biztosító autóbuszhálózatát, figyelembe véve a térség ingatlanfejlesztéseit. A BKK társadalmi egyeztetést indít a villamosvonal meghosszabbításával egyidejűleg bevezetendő felszíni közösségi közlekedési változásokról. Társaságunk javaslata a bkk.hu/tarsadalmi-egyeztetes-1-es-villamosvonal/ oldalon érhető el, az érintettek észrevételeit, javaslatait 2019. május 27-én, hétfőn éjfélig várjuk.

Read More

Több mint félmilliárd euró bírságot szabtak ki a Porsche autógyártó társaságra

Több mint félmilliárd euró megfizetésére kötelezte a németországi stuttgarti ügyészség kedden a Volkswagen csoporthoz (VW) tartozó Porsche autógyártó társaságot a VW dízelbotrányával összefüggésben, olyan gyártmányok miatt, amelyhez a szintén a VW-hoz tartozó Audi szállított dízelmotorokat.     Az ügyészség közölte, hogy a társaságnak 4 millió euró szabálysértési bírságot kell fizetnie felügyeleti kötelezettség elmulasztása miatt, további 531 millió eurót pedig a szabálytalanság révén jogtalanul szerzett haszon ellentételezésére.     A Porsche nem él a jogorvoslat lehetőségével, az összesen 535 millió euró (174 milliárd forint) bírságot hat héten belül kell befizetnie Baden-Würrtemberg tartománynak – áll a…

Read More

Szabadidőjármű készülhet a Toyota Suprából?

Vajon még népszerűbb lesz egy sportautó-legenda, ha crossovert faragnak belőle, vagy pont a lényegét veszíti el ezzel? A Supra esetében például nem is olyan valóságtól elrugaszkodott a kérdés, mint első hallásra gondolnánk. Ha álomautóról beszélünk, rendszerint két kategória jut eszünkbe: a sportautóké és a terepjáróké. A sportkocsik a mai napig megmaradtak a vágy korlátozott praktikumú tárgyainak, a nagy terepjárók hangulatát a személyautók biztonsági és kényelmi előnyeivel társító szabadidőjárművek azonban demokratizálták ezt az álmot. Az évről évre népszerűbb szabadidőjárművek jóvoltából ma már mindenki átélheti a terepjárózás élményét, még ha csak többségében…

Read More

Jobb később, mint soha

Vádat emeltek Németországban a Volkswagen-csoport volt vezetője ellen Vádat emelt hétfőn a németországi Braunschweig ügyészsége a Volkswagen-csoport (VW) volt vezetője, Martin Winterkorn ellen az autógyártó társaság 2015-ben kirobbant dízelbotránya miatt.     Az ügyészség különösen súlyos csalással, hűtlen kezeléssel és több további bűncselekmény elkövetésével vádolta meg Martin Winterkornt.      Közleménye szerint a VW igazgatótanácsának 2015-ben lemondott elnöke legfőképpen azzal követett el törvénysértést, hogy elmulasztotta az európai és amerikai hatóságok, illetve az érintett gyártmányok vásárlóinak tájékoztatását, miután 2014 májusában tudomást szerzett arról, hogy dízelüzemű motorok vezérlő rendszerébe a károsanyag-kibocsátási értékeket jogellenesen manipuláló szoftvert telepítettek,…

Read More

Mercedes autóbuszokat adott át az Inter Traction Electrics Kft. a VOLÁN-nak Debrecenben

Tizenhét szóló városi autóbuszt vett át a VOLÁN Buszpark Kft. pénteken Debrecenben, az Inter Traction Electrics Kft. telephelyén. Ezek voltak az utolsó darabjai annak az 50 Mercedes-Benz Conecto Next Generation járműnek, amelyet készre szerelve szállított le a járműgyártó a közlekedési társaságnak.     A VOLÁN Buszpark Kft. 17 milliárd forintot meghaladó értékben összesen 201 darab modern, a mai kor elvárásait is kielégítő autóbusz beszerzésére írt ki nyílt közbeszerzési eljárást 2018 nyarán. A pályázaton sikerrel szerepelt az Inter Traction Electrics Kft. és a Merkantil Bank közös ajánlata, amelynek keretében 50 Mercedes-buszra kapott megbízást…

Read More

Szopóálarcot fel! Itt a városi szaladgálás-szezon

Futóverseny miatt lezárásokra kell készülni a hétvégén Budapesten     A hétvégén rendezik meg a Telekom Vivicittá Városvédő Futás, ami miatt szombaton és vasárnap is forgalomkorlátozásokra kell készülni Budapesten – közölték a szervezők az MTI-vel.     A közlemény szerint szombaton a futamok főként a Margitszigetet érintik, ezért lezárják a központi utat 6 és 17 óra között.     Forgalmi változásokra kell számítani az Árpád hídon, a Népfürdő utcán, a Jászai Mari téren, a pesti alsó rakparton (a Széchenyi István tér és Népfürdő utca között) és a Margit hídon 14.50 és 16 óra között.     Vasárnap…

Read More

A brit uralkodó is felhagyott az autóvezetéssel

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:    Férje példáját követve felhagyott az autóvezetéssel a brit uralkodó is.     A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap udvari forrásokat idéző beszámolója szerint II. Erzsébet királynő – aki áprilisban ünnepli 93. születésnapját – megszívlelte a biztonságára ügyelő stáb tanácsát, és legalábbis nyilvános közutakon már nem vezet.     Férje, az idén 98 esztendős Fülöp edinburghi herceg januárban meglehetősen súlyos autóbaleset részese volt: a királyi család kelet-angliai téli rezidenciája, Sandringham közelében a helyi főútra próbált kihajtani Land Rover Freelander terepjárójával, és eközben összeütközött egy Kia személyautóval.     A…

Read More

Hatalmas magyar siker az amerikai kamionversenyen

!– Élete első kamionversenyén azonnal győzött Molnár Bendegúz az OXXO pilótája!- Élete első kamionversenyén azonnal győzelemmel nyitott és elhozta a 10.000 dolláros fődíjat az OXXO Hungary Truck Racing Team pilótája, Molnár Bendegúz. Mindezt ráadásul az egyik legrangosabb amerikai kamionverseny-széria, a The Bandit Big Rig versenyén, az Alabama állam-beli Mobile International Speedway-en. Az OXXO Hungary Truck Racing Team a Ceasars Truck Racinggel együttműködve indította versenyzőjét. Molnár Bendegúz 2018-ban csatlakozott Magyarország egyetlen kamionversenyző csapatához, a kétszeres Eb győztes, kétszeres angol bajnok OXXO Hungary Truck Racing Teamhez. Az ifjú pilótát hazai berkekben az egyik legígéretesebb autóversenyző reménységnek tartják és…

Read More

Ezekkel az erényekkel (is) hódíthat a vadonatúj Corolla

TÁGAS, KIFINOMULT BELSŐ TÉRREL, A KÉNYELEM ÉS PRAKTIKUM ÚJ SZINTJÉVEL HÓDÍTHAT A VADONATÚJ TOYOTA COROLLA A hazai márkakereskedésekbe is megérkezett a három karosszériaváltozatban is elérhető vadonatúj Toyota Corolla, a világ legnépszerűbb autójának két eltérő teljesítményű környezetbarát hibrid elektromos hajtással is rendelhető legújabb generációja. A vadonatúj, mindhárom karosszéria variáns esetében tágas, modern és harmonikus belső tér megjelenésében és tapintásában az elképzelhető legmagasabb színvonalat képviseli, miközben kiemelkedően ergonomikus vezetői környezetet kínál, szélesebb, magasabb padlókonzollal, aktív vezetői üléspozícióval és új fejlesztésű első ülésekkel. A kizárólag Európában forgalmazott Touring Sports változat belső terét ráadásul…

Read More