Végre vádat emeltek a Volkswagen két jelenlegi és egy korábbi vezetője ellen

    Piaci manipuláció miatt vádat emelt kedden a németországi Braunschweig ügyészsége a Volkswagen (VW) vezérigazgatója és felügyelőbizottsági elnöke, valamint egy korábbi vezérigazgatója ellen a járműgyártó csoport dízelbotrányával összefüggésben.     Herbert Diess vezérigazgató, Hans Dieter Pötsch felügyelőbizottsági elnök és Martin Winterkorn volt vezérigazgató az ügyészség szerint a törvényi kötelezettségek megszegésével szándékosan túl későn tájékoztatta a részvényeseket a dízelbotrányból fakadó milliárd eurós nagyságrendű költségekről, amivel törvénytelenül befolyásolták a társaság részvényének árfolyamát.     Martin Winterkorn – aki 2015 szeptemberében a botrány miatt lemondott vezérigazgatói tisztségéről – legkésőbb 2015 májusában, Hans Dieter Pötsch – aki a terhére…

Read More

Q3 Sportback, Győrből

Az Audi egy kompakt SUV-coupéval, a Q3 Sportback modellel bővíti termékpalettáját, amelynek sorozatgyártását hamarosan megkezdi az Audi Hungaria. A Q3 Sportback Európában ősztől kerül a kereskedésekbe. Az új modell a kategória domináns megjelenését és a sokoldalú használhatóságát ötvözi a coupék sportos eleganciájával és agilis temperamentumával. Így született meg a márka első kompakt crossover modellje, amelynek hossza 4,50 méter, szélessége 1,84, magassága 1,56 méter, tengelytávolsága pedig 268 centi. A csomagtér térfogata 530 és 1400 liter között változtatható. Az európai piaci bevezetés időpontjában a Q3 Sportback egy benzines és egy dízelmotorral választható. Mindkét erőforrás Győrben készül…

Read More

Van bőr a pofájukon! Új Volkswagen szoftver részleg alakul

A Volkswagen AG több, mint 5000 digitális szakértőt kíván összefogni az új “Car.Software” egységben, mely a Csoportban az autós szoftverek fejlesztésért lesz felelős. A vállalat sokkal több szoftver fejlesztését tervezi az autóban és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokban, és a szoftver fejlesztés házon belüli részének növelését a jelenlegi 10%-ról legalább 60% -ra kívánja növelni 2025-re. A jövőben egy egységes szoftver platform jön létre, amely minden alapvető funkcióval rendelkezik, és rendelkezésre áll a Csoport összes járműve számára. Ez a “vw.os” jármű operációs rendszerből, és a Volkswagen Automotive Cloudból áll majd. 2025-ig a…

Read More

Újrakezdték gyártani a korábbi generációs Suprák alkatrészeit

A 17 év után feltámasztott Toyota sportautólegenda, a GR Supra bemutatása kapcsán felélénkülő rajongói érdeklődésre reagálva a Toyota úgy döntött, hogy az ikonikus modell korábbi generációjának tulajdonosai számára megkezdi bizonyos eredeti gyári alkatrészek újbóli gyártását. A bejelentés a rajongói klubokban és a Suprára specializálódott tuning körökben hatalmas lelkesedést váltott ki. A több mint 40 éves múltra visszatekintő Toyota Supra legendájához nagyban hozzájárult az elmúlt években a tény, hogy ez a világ egyik leggyakrabban tuningolt sportautója. A modell népszerűsítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett a Halálos iramban (Fast and furious) sorozat is, a…

Read More

És, azt tudtad, hogy a piac egyik legszínesebb nagycsaládos modellválasztékát kínálja a Toyota

Az innovatív hibridtől a praktikus buszlimuzinokon át a luxusterepjárókig terjed a Toyota és a Lexus hétszemélyes – nagycsaládos kedvezménnyel elérhető –típusainak kínálata. Öt kategóriában, öt markánsan eltérő karakterű és funkcionalitású hétszemélyes típussal elégíti ki a nagycsaládosok autóvásárlását elősegítő állami támogatás követelményeit a Toyota és a Lexus. A nagycsaládosok autóvásárlását segítő állami támogatás megjelenésével előtérbe kerültek Magyarországon a hétszemélyes modellek. Pontosabban előtérbe kerülnének, ám a legtöbb gyártó kínálatában mostanra vagy megfogyatkoztak, vagy eleve nem is szerepeltek három üléssoros típusok. Most látszik igazán, mekkora űrt hagytak maguk után a piacról a szabadidőjárművek…

Read More

Virtuális variációk az új Toyota Suprára

Minden autó formaterve tovább finomítható, ha nagyon pontosan tudja az ember, mit akar. Egy tajvani autótervező pedig tudta, az eredmény pedig lenyűgöző. Az autótervezés jelentős részben a kompromisszumokról szól. A mérnökök és a dizájnerek munkáját a pénzügyi részleg elvárásai és a pontosan meghatározott célközönség ízlése szorítja keretek közé. A gyárthatóság és az eladhatóság olyan arany középút felé tereli az alkotókat, amelyet rendszerint lemondások, engedmények, meg nem valósult ötletek szegélyeznek. A Toyota Supra fejlesztői szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen az eredeti FT-1 koncepcióautóban vázolt elképzeléseik szinte maradéktalanul megvalósultak az immár Magyarországon is…

Read More

Priussal a Dakaron? Nem vicc!

Toyota Prius Plug-In: végig a Párizs-Dakar útvonalán Megszállott japán autórajongók csapata egy elsőkerék-hajtású Toyota Prius Plug-in modellel jutott el Párizsból Dakarba. A túra ötlete jóval korábban megszületett, negyven évvel ezelőtt ugyanis már bejárták ugyanezt a távot – szintén Toyotákkal. 7000 kilométer a világ legkíméletlenebb körülményei között: a Toyota hálózatról tölthető hibrid szedánja, a Prius Plug-In probléma nélkül tette meg a Franciaország és Szenegál közötti utat. Kalandvágyó, kreatív emberek – magyarul ezt jelenti a Team ACP (Adventurous and Creative Persons) neve. A csapatot a hetvenes évek végén hozta létre egy maréknyi…

Read More

Exkluzív BMW M Performance alkatrészek az új BMW M8 Coupé és az új BMW M8 Cabrio kvartettjéhez

A nagyteljesítményű luxus sportautók megjelenését, sportosságát és magával ragadó varázsát változatos opciók átfogó palettája fokozza, már a piaci premierrel egy időben. A teljes körű versenysport-technológiával felvértezett új BMW M8 Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 10,5 – 10,6 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 238 – 242 gramm / km)* és új BMW M8 Cabrio (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 10,6 – 10,8 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 241 – 246 gramm / km)* néhány hónapon belül új mércét állít fel a hétköznapokban is kiválóan használható, nagyteljesítményű luxus sportautók prémium szegmensében: a BMW M8 GTE…

Read More

Az új Camry főmérnöke mesélt a cég egyik legfontosabb modelljéről

A közel négy évtizedes múltra visszatekintő Toyota Camry, a világ legnépszerűbb felső-középkategóriás autója igazi legenda: kevés olyan modell született az autógyártás egyetemes története során, amely még azokban az országokban is valóságos ikonná tudott válni, ahol egyáltalán, vagy hosszú időn keresztül nem forgalmazták azokat. A Toyota Prius környezettudatos gondolkodásra és zöld autózásra, valamint az öntöltő hibrid elektromos hajtás globális népszerűségére gyakorolt hatásához csak a Toyota Camryé, és legutóbb a Toyota C-HR-é fogható. A Camry most, 15 év után a világ legfejlettebb hibrid hajtásával tért vissza Európába, amely kétségkívül alaposan felkavarja majd…

Read More

Sok választásod nincs, ha Suprát választanál

CSAK CSÚCSKIVITELBEN RENDELHETŐ ITTHON A VADONATÚJ TOYOTA SUPRA Az első évben Európa 900 darabot kap a 17 év után újjászülető Toyota Suprából (Magyarországra nagyjából 10 darab kerülhet), ezen felül bemutattak egy 90 darabos limitált szériás változatot is. Alapvetően két felszereltségi szint készül a modellből, Magyarországon ugyanakkor csak a csúcsváltozat kerül forgalomba, az autó különlegességéhez mérten egészen kedvező, 20.820.000 Forintos áron. Az ebben az árban foglalt extrák sora nem hagy kívánnivalót maga után, ám épp ilyen meggyőzőek a szintén alapáras Supra Connect és Apple CarPlay rendszerek, valamint az alapfelszereltség részét képező…

Read More

Nyugi, két autót nevezett a Volkswagen

A Porsche Hungaria Volkswagen márkája is benevezett az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Járműipar.hu által szervezett Év Magyar Autója versenyre. A Volkswagen a Magyarország Autója 2020 díjra a Volkswagen Passatot, az Év Zöldautója 2020 díjra a Volkswagen ID.3 modellt jelölte. Volkswagen Passat Európa egyik legnépszerűbb autója immár több mint 30 millió példányban készült az elmúlt évtizedek során, a legfrissebb generációt tavasszal mutatták be és hamarosan hozzánk is megérkezik. Ebben a modellben alkalmazza először a Volkswagen az intelligens sebesség- és sávtartó rendszerét, amely 0 és 210 kilométer/óra sebesség közötti tartományban részben…

Read More

Sokaknak elérhetővé válik a nagycsaládos autó

Mintegy kétszázezer érdekelt család tud – havi néhány tízezer forintos kiadással – nagyobb autót vásárolni a kedvező banki konstrukcióknak és az állami támogatásnak köszönhetően. A járműkínálat széles az igények kielégítéséhez, nem csoda, hogy az autókereskedők is fantáziát látnak a programban. Július 1-től él a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, aminek keretében akár 2,5 millió forintos állami támogatást is kaphatnak a három- vagy több gyermeket nevelők az újautó-beszerzéshez. Piaci szakértők szerint a konstrukció évente úgy 5 ezer darabbal emelheti meg a gépjármű-értékesítési számokat. Szinte minden Magyarországon jelen lévő márka árul olyan típust, ami…

Read More

Több mint félmilliárd euró bírságot szabtak ki a Porsche autógyártó társaságra

Több mint félmilliárd euró megfizetésére kötelezte a németországi stuttgarti ügyészség kedden a Volkswagen csoporthoz (VW) tartozó Porsche autógyártó társaságot a VW dízelbotrányával összefüggésben, olyan gyártmányok miatt, amelyhez a szintén a VW-hoz tartozó Audi szállított dízelmotorokat.     Az ügyészség közölte, hogy a társaságnak 4 millió euró szabálysértési bírságot kell fizetnie felügyeleti kötelezettség elmulasztása miatt, további 531 millió eurót pedig a szabálytalanság révén jogtalanul szerzett haszon ellentételezésére.     A Porsche nem él a jogorvoslat lehetőségével, az összesen 535 millió euró (174 milliárd forint) bírságot hat héten belül kell befizetnie Baden-Würrtemberg tartománynak – áll a…

Read More

Jobb később, mint soha

Vádat emeltek Németországban a Volkswagen-csoport volt vezetője ellen Vádat emelt hétfőn a németországi Braunschweig ügyészsége a Volkswagen-csoport (VW) volt vezetője, Martin Winterkorn ellen az autógyártó társaság 2015-ben kirobbant dízelbotránya miatt.     Az ügyészség különösen súlyos csalással, hűtlen kezeléssel és több további bűncselekmény elkövetésével vádolta meg Martin Winterkornt.      Közleménye szerint a VW igazgatótanácsának 2015-ben lemondott elnöke legfőképpen azzal követett el törvénysértést, hogy elmulasztotta az európai és amerikai hatóságok, illetve az érintett gyártmányok vásárlóinak tájékoztatását, miután 2014 májusában tudomást szerzett arról, hogy dízelüzemű motorok vezérlő rendszerébe a károsanyag-kibocsátási értékeket jogellenesen manipuláló szoftvert telepítettek,…

Read More

Hangjegyek és lóerők

Amikor egy zongoragyár autót épít Mi köti össze a Toyotát és a Fordot, a Lexust és a Volvót? És hogy jön a képbe egy apró brit sportautó-gyártó? Áttekintjük, milyen csodálatos dolgok születtek, amikor a Yamaha belecsobbant az autóipar óceánjába. Motorkerékpárjairól, hajómotorjairól, no meg billentyűs hangszereiről mindenki ismeri a Yamahát. Neve a zene világában olyan, mint Roger Federeré a teniszben; kikerülhetetlen. Azzal azonban csak a beavatottak vannak tisztában, hogy a japán vállalat az autóiparban is szerencsét próbált: több, mára legendássá vált projektben vett részt fejlesztési partnerként és beszállítóként. Több mint ötven…

Read More

Ezekkel az erényekkel (is) hódíthat a vadonatúj Corolla

TÁGAS, KIFINOMULT BELSŐ TÉRREL, A KÉNYELEM ÉS PRAKTIKUM ÚJ SZINTJÉVEL HÓDÍTHAT A VADONATÚJ TOYOTA COROLLA A hazai márkakereskedésekbe is megérkezett a három karosszériaváltozatban is elérhető vadonatúj Toyota Corolla, a világ legnépszerűbb autójának két eltérő teljesítményű környezetbarát hibrid elektromos hajtással is rendelhető legújabb generációja. A vadonatúj, mindhárom karosszéria variáns esetében tágas, modern és harmonikus belső tér megjelenésében és tapintásában az elképzelhető legmagasabb színvonalat képviseli, miközben kiemelkedően ergonomikus vezetői környezetet kínál, szélesebb, magasabb padlókonzollal, aktív vezetői üléspozícióval és új fejlesztésű első ülésekkel. A kizárólag Európában forgalmazott Touring Sports változat belső terét ráadásul…

Read More

Nincsenek véletlenek

Újabb elismerésben részesült a Peugeot Rifter A 2019. Év Brit Autója szavazáson a legkiválóbb buszlimuzinnak választották meg a Peugeot új családi egyterűjét. Az elismerés nem az első, és bizonyosan nem is az utolsó a Rifter díjai sorában. A tél utolsó napjaiban újabb jelentős kitüntetéssel bővült a Peugeot Rifter elismeréseinek sora: a Brit Év Autója (ukcoty.co.uk) szavazáson a 29 szakújságíróból álló zsűri az év legkiválóbb buszlimuzinjának választotta meg a sallangmentes, mégis divatos francia egyterűt. Az „ésszerű, praktikus és hasznos”[1], akár hét személyes kivitelben is elérhető autó mindennapi célszerűségével és a szabadidőjárművek…

Read More

Titkokat árult el a vadonatúj Corolla főmérnöke

A világ legnépszerűbb autójának legújabb generációját megtervezni nem kis feladat és egyben nem kis felelősség. Különösen igaz ez, ha az ember tudja, hogy a világ első olyan autóját tervezi, amely két eltérő teljesítményű környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtással is elérhető lesz, ezáltal pedig nem csupán a világ vállalati flottapiacát írhatja újra, de a modell népszerűsége okán alapvető hatással lesz a világ újautópiacának zöldülésére is. Ha ezt tetézzük azzal, hogy az eddig elsősorban a legendás megbízhatóság szinonimájának tekintett, ám formavilágában inkább a konzervatívabb vonalat képviselő modellt a vállalat vezérigazgatójának határozott kérésére…

Read More

Egy, vagy egyből három új modell a vadonatúj Corolla?

A világ legnépszerűbb autója, a Toyota Corolla három karosszéria változatban is elérhető legújabb generációja a világ első olyan autója, amely kétféle öntöltő hibrid elektromos hajtáslánccal rendelhető. Az új ötajtós (Hatchback), kombi (Touring Sports) és kombi szedán (Sedan) modellváltozat egyértelműen ugyanannak a – jó eséllyel továbbra is világverő – modellnek három variánsa, mégis mindegyiknek annyira különleges, eltérő és önmagáért szerethető karaktere van, hogy az embernek szinte az az érzése, mindjárt három Toyota modellről van szó. A Toyota új GA-C elnevezésű platformja ugyanis lehetővé tette a formatervezők számára, hogy egyedi, jellegzetes ferdehátú,…

Read More