Ismét kényszerszabadságra küldi a román Dacia több mint ezer dolgozóját júniusban

  Ismét kényszerszabadságra küldi 1100 dolgozóját júniusban a francia Renault tulajdonában levő romániai Dacia gépkocsigyár, mivel az alacsony megrendelések miatt nem tudja foglalkoztatni valamennyi alkalmazottját – adta hírül szerdán a román közszolgálati rádió.

    A Romániában technikai munkanélküliségnek nevezett kényszerszabadság ideje alatt az érintett dolgozók megkapják bérük jelentős részét.


    A Dacia március 17-én függesztette fel tevékenységét a koronavírus-járvány miatt, akkor szinte valamennyi dolgozót kényszerszabadságra küldtek. Április 21-től hirdették meg a fokozatos visszatérést, majd május 4-től kezdtek teljes kapacitással működni. Az azóta eltelt hónapban azonban kiderült, hogy a megrendelések alacsonyabbak, főleg a nyugat-európai piacokon csökkent a kereslet, a romániai üzem termelésének 80 százaléka pedig exportra megy.


    Nicolae Pavelescu szakszervezeti vezető elmondta, hogy a présüzemben három helyett csak két műszakban dolgoznak. Hozzátette, hogy a motorgyártó részlegről 760 dolgozót küldenek kényszerszabadságra. Főleg azokat küldik haza júniusban, akik a Renault csoport oroszországi, marokkói, brazíliai és franciaországi gyárainak dolgoznak, hiszen azok zárva vannak, így a romániai üzemben sincs munkájuk. A Dacianak egyébként mintegy 15 ezer alkalmazottja van a dél-romániai mioveni-i gyárában – emlékeztetett a szakszervezeti vezető.


    A csoport közlése szerint május végén naponta 1200 járművet szereltek össze. A Dacia romániai üzemében tavaly mintegy 350 ezer járművet gyártottak.


    A Renault a múlt héten jelentette be, hogy a világon összesen mintegy 15 ezer alkalmazottat bocsát el és felfüggeszti betervezett romániai és marokkói fejlesztéseit a csökkenő kereslet miatt. Ludovic Orban román miniszterelnök korábban elmondta, hogy a francia csoporttal folytatott tárgyalások alapján nincs tudomása arról, hogy a leépítések Romániát is érintenék.