Az átverhetetlen vevő esete

Érdekes használtautó-vásárlós történettel találkoztunk az interneten, ami azért méltó figyelemre, mert nem végződött rosszul.

Első tulajdonostól 100 ezer kilométerrel hirdettek egy 16 éves Suzukit. Az érdeklődő felhívta a tulajt, utána nézett a Jármű Szolgáltatási Platformon, és úgy látszott, minden rendben, le kell csapni az autóra. Ezt az eladó is támogatta, mondván, igyekezzenek megnézni, mert naponta érdeklődnek az autó iránt.

A történet főszereplője ezért átautózott a fél országon, és – a legtöbb vásárlótól eltérően – nem elégedett meg a szép szavakkal és a szervizkönyvvel, hanem azzal kezdte, hogy alaposan körülnézett a motorházban. Ott viszont a totális káosz fogadta, úgyhogy lemondott az „előnyös” vételről, és hazautazott.

„A fenti történet is jól példázza azt a neppertrükköt, hogy a hozzá nem értő vevőket belehajszolják egy elhamarkodott döntésbe, mondván, ha nem veszi meg most, holnap már nem lesz meg a kocsi, mert sok az érdeklődő” – mondta Csizmadia Ferenc, Das WeltAuto értékesítési tanácsadója, aki számos olyan esetről tud, hogy valaki megütötte a bokáját egy használtautó vásárlásakor.

„Szerencsére a vevők egyre óvatosabbak, és egyre többen tudják, hogy csak biztos hátterű autót érdemes megvenni” – tette hozzá. Ezért mindenkinek azt tanácsolja, vigyék el állapotfelmérésre az autót, hiszen az ország bármely pontjától 50-70 kilométeren belül találni egy Das WeltAuto kereskedést, ahol 20 ezer forintért elvégzik az állapotfelmérést.

Hol kapható fiatal minőségi használt autó?

Manapság igen ritkán tűnnek fel a piacon ellenőrizhető hátterű, keveset futott fiatal kocsik. A Porsche Hungaria Fáy utcai telephelye azonban kivétel, mert itt jellemzően az importőr vállalat, valamint a győri Audi-gyár alkalmazottai által használt másfél éves, 30 ezer kilométert futott kocsik kaphatók. Köztük – 2016 óta – elektromos modellek is, így az Audi E-Tron is elérhető.

Ami a trendeket illeti, elindultak a vidám színek: vége a szürke, fehér, fekete kizárólagosságának. Ahogy Csizmadia Ferenc mondja, az ügyfelek felfedezték, hogy a színpaletta nem csak három színből áll.

Az Audi például bátor színekkel jelentkezik, és a Q8-hoz egyebek között rendelhető egy sárgás-arany fényezés, ami kifejezetten jól áll egy ilyen nagy autónak. Arról nem is beszélve, hogy szépen érvényesülnek a karosszéria vonalai.

Az üzletemberek persze protokolláris okokból még nem járnak színes kocsikkal, viszont a nők kifejezetten szeretik a vidám színeket és a színkombinációkat.

dasblog