Így enyhíti a forgalmi dugókat a Toyota


Mára már nyilvánvalóvá vált, hogy a civilizáció okozta problémákra kizárólag társadalmi összefogással lehet megoldást találni. A Toyota mobilitási alapítványa most a világ egyik legsűrűbb forgalmú térségében igyekszik enyhíteni a közlekedési dugókon.

Bangkok, Thaiföld fővárosa lakosai számát (8,3 millió) és területét (1569 km2) tekintve Londonnal vetekszik, nem csoda hát, hogy a bolygó egyik legzsúfoltabb közlekedésű metropoliszának számít. A különböző felmérésekben rendre a szégyenlista élmezőnyében szerepel a thaiföldi főváros, egy most útjára induló tudományos és technológiai projekt azonban megoldást – vagy legalábbis enyhülést – hozhat a problémára.

A Toyota 2014-ben létrehozott mobilitási alapítványa (Toyota Mobility Foundation) kormányzati, hatósági, oktatási és szállítmányozási partnerekkel összefogásban valósítja meg az adat alapú elemzésekre épülő „Rama4 Modell” projektet, amely Bangkok egyik legforgalmasabb közlekedési útvonalát kívánja járhatóbbá tenni. A IV. Ráma thaiföldi királyról elnevezett út már most is borzalmas dugók helyszíne, a folyamatos ingatlanfejlesztések pedig hónapról hónapra rontják az eleve kritikus helyzetet.

A Toyota Mobility Foundation 50 millió bhat (kb. fél milliárd forint) összegű támogatással, valamint mobilitási tapasztalatával és szakértelmével járul hozzá a projekthez, amely 2019 novemberétől várhatóan 2021 elejéig zajlik. A Rama4 Modell keretében a legkülönfélébb forrásokból származó, hatalmas adatmennyiségeket – a részt vevő taxitársaság és tömegközlekedési vállalatok járműveinek műholdas navigációs berendezéseiből, térfigyelő kamerákból, illetve különböző érzékelőkből származó információkat – fognak új generációs adatelemzési technológiák (mesterséges intelligencia és gépi tanulás) segítségével analizálni.

Az így kapott értékeket felhasználva kutatási intézmények és technológiai vállalatok szakértői igyekeznek megérteni és megjeleníteni a pillanatnyi forgalmi állapotokat, majd a felfedezhető szabályszerűségek és mintázatok segítségével előrejelezni jövőbeli kritikus közlekedési helyzeteket. A projekt végső célja, hogy kiderítsék, hogyan lehet mindezt hatékony forgalomirányító rendszerek, közlekedési hálózatok tervezésére, illetve várostervezési folyamatok során felhasználni.

A projekt részben arra a Sathorn Modellre épül, amely 2015 és 2017 között olyan eszközökkel ért el valós eredményeket a dugók enyhítése terén, mint a lámpák optimalizált összehangolása, az intelligens közösségi közlekedési rendszerek bevezetése, a rugalmas munkaidő alkalmazása vagy a P+R rendszerek bevezetése.

A Toyota Mobility Foundation az anyavállalat teljes körű mobilitási szerepvállalásához igazodva egy mozgásképesebb társadalom létrejöttét igyekszik elősegíteni. A Toyota technológiai, biztonsági és környezetvédelmi szakértelmét kiaknázó alapítvány egyetemekkel, kormányzati szervekkel, nonprofit szervezetekkel, kutatóintézetekkel és egyéb szervezetekkel együttműködve törekszik a világ minden pontján felmerülő mobilitási nehézségek új generációs közlekedési szolgáltatásokon és a személyes mobilitási megoldások kiterjesztésén keresztül történő enyhítésére.
Fotók: Toyota, shutterstock, bangkokpost.com