Heves megyei településeket látogató könyvtárbuszt adtak át Egerben

    Heves megye 23 települését rendszeresen látogató és ott mobil könyvtári szolgáltatásokat nyújtó, korszerűen felszerelt könyvtárbuszt adtak át pénteken Egerben.

    Az eseményen Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár arról beszélt: fontos a könyvtárak közötti együttműködés és az ország kulturális kincseinek minél szélesebb körű megismertetése.


    Rámutatott arra, hogy a Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg után Heves megyére is kiterjedő könyvtárbusz-program azt üzeni, hogy ki kell törni a megszokott keretekből és az intézmények falai közül más módon kell a kultúrát eljuttatni az emberekhez. A különlegesen felszerelt, modern jármű megjelenése kéthetente érkezik majd az érintett hevesi települések lakóihoz, kiemelten a fiatalokhoz – fogalmazott.


    Habis László, Eger polgármestere hangsúlyozta: a város büszke történelmi értékeire, köztük több mint 250 éves főegyházmegyei könyvtárára. Ugyanakkor jelenére is büszke, benne az Év könyvtára elismerést is kiérdemelt, minősített Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárral. A bibliotéka kiemelkedő olvasást népszerűsítő programjai mellett innovatív, nyitott és kezdeményező, ezt igazolja egy közelmúltbeli akciója is, melynek keretében könyvautomatát létesítettek a városban – tette hozzá.


    Emlékeztetett arra, hogy a napokban adták át a mintegy félmilliárd forintból felújított, egykori tiszt klub épületében kialakított könyvtárat, melynek végleges otthona a Nagypréposti palotában lesz majd. A most felavatott könyvtárbusz ezt kiegészítve a 21. század technológiájával segít a vidéki településekre is eljuttatni az olvasás élményét – jelentette ki a polgármester.


    Tőzsér Istvánné, a könyvtár igazgatója az MTI-nek elmondta: a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár 68 millió forintot fordított a könyvtárbusz-program helyi megvalósítására az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) támogatásával. A klímaberendezéssel is felszerelt jármű belsejében 1500 kötet és dvd, 3 számítógép, nagyképernyős televízió, projektor található. Minden olyan szolgáltatás elérhető a buszban, amelyekkel eddig csak hagyományos könyvtárban találkozhattak az olvasók: könyv- és dvd-kölcsönzés, folyóiratok, számítógéphasználat, wifi, multimédiás eszközök használata.


    Emellett a busz külső oldalán QR-kódok vannak elhelyezve, amelyek segítségével okoseszközökön könyvek, megzenésített versek, mesék érhetők el.