Szigorúbban fogják büntetni Romániában az okostelefonok autóvezetés közbeni használatát

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
    Október közepétől kezdődően szigorúbban fogják büntetni Romániában az okostelefonok és hasonló készülékek használatát autóvezetés közben, az erről szóló rendeletet hétfői ülésén fogadta el a román kormány.

    A közlekedési törvényt módosító, két hónap múlva életbe lépő kormányrendelet értelmében 870-1160 lej (60-80 ezer forint) közötti pénzbírságra és négy büntetőpontra számíthat az a járművezető, aki kezét kép, hang, vagy írott szöveg rögzítésére, illetve visszaadására alkalmas készülékre teszi, miközben járműve mozgásban van. 


    Romániában eddig csak a kezet szabaddá tevő kihangosító vagy fülhallgató nélküli mobiltelefon-használatot büntették, fele ekkora bírsággal.


    A tilalmat és bírságot most azokra a járművezetőkre is kiterjesztik – például kerékpárosokra és rollerezőkre -, akik jogosítvány nélkül közlekedhetnek az utakon.


    Amennyiben az okostelefon vagy más hasonló készülék használata más kihágással társul, az elkövetőnek 30 napra felfüggesztik a jogosítványát.
    A román belügyminisztérium azt követően indított országos kampányt az okostelefonok vezetés közbeni használata ellen, hogy tavaly májusban kilenc halálos áldozatot követelő balesetet okozott Magyarországon egy külföldről hazatérő romániai idénymunkásokat szállító, Facebook-közvetítéssel elfoglalt figyelmetlen gépkocsivezető.


    A belügyi tárca közösségi oldalán arra kérték a tömegközlekedési eszközökön utazókat, hogy szóljanak rá az autóbuszok, trolibuszok, villamosok vagy taxik vezetőire, ha azt látják, vezetés közben használják a telefonjukat. 


    A román rendőrség közösségi oldalán a Lájkold az életet! című felhívásában arra figyelmeztette a járművezetőket, hogy a facebookos élő közvetítés elvonja a járművezető figyelmét a forgalomról, és nagy mértékben növeli a balesetek valószínűségét.


    Romániában naponta átlagosan öten halnak meg autóbalesetekben.
    Vasárnap szintén egy Facebook-közvetítés kedvéért száguldozó sofőr okozott három halálos áldozatot követelő balesetet Tulcea megyében.