Nem vicc! Pár éven belül hibrid áráért férünk hozzá az üzemanyagcellás autókhoz

A technológia első számú szakértőjeként a Toyota mindenkinél pontosabban átlátja az üzemanyagcella előtt álló fejlődés ívét. Már a közeljövőre jelentős áttörést prognosztizálnak.

A Toyota a közelmúltban bejelentette, hogy felgyorsítja akkumulátoros elektromos járműveinek fejlesztését és bevezetését. Ez azonban nem jelenti azt, hogy hátat fordítanának azoknak a technológiáknak, amelyeken évtizedek óta dolgoznak. Éppen ellenkezőleg: a Toyota pont tavaly döntött úgy, hogy megkétszerezi hidrogén üzemanyagcellás projektjének költségvetését. Nem konkrét célok nélküli, elméleti projektről van szó: a második generációs Toyota Mirai hamarosan aktuális piaci bevezetését készítik elő. Ez a modell egy feltöltéssel már akár ezer kilométert lesz képes megtenni, és a technológia fejlesztésével párhuzamosan csökkenő költségeknek köszönhetően jóval szélesebb körben lesz elérhető. Az igazi áttörést aztán ennek az utódja fogja elhozni: az egy évtizeden belül (azaz a 2020-as évek végére) piacra kerülő, harmadik generációs Mirai (valamint a technológiát alkalmazó, számos további típus) már a hibridek mai árszintjén lesznek elérhetők – a stratégia gyakorlatilag ugyanaz, mint amit az elmúlt húsz évben a hibrid technológia elterjesztése terén folytatott a Toyota, és remélhetően az eredmény is hasonló lesz.

Folyamatosan fejlődő technológia, egyre alacsonyabb ár mellett

Ha megnézzük, mennyibe került 1997-ben egy első generációs Prius, és mennyibe kerül egy modern, negyedik generációs típus, jól látható, hogy a modern hajtástechnológia költsége 75 százalékkal csökkent. Ugyanezen idő alatt a hibrid technológia kifinomultabb, az autók kényelmesebbek és biztonságosabbak lettek – az egykor ökológiai kiáltványnak számító modell ma minden szempontból a világ egyik legkiválóbb autója.

Ugyanez a sors vár tehát a 154 lóerős, működése során tiszta vizet kibocsátó Mirai szedánra, amely 78 600 eurós vételárával és szegényes töltőinfrastruktúrájával ma még különlegességnek számít – pontosan úgy, ahogy húsz éve a Prius. Ezt felismerve egyre több flottaüzemeltető dönt a Mirai mellett. Elsősorban sofőrös bérautó- és taxiszolgálatok tudják kihasználni a technológia előnyeit, de jó néhány európai közintézmény is a hidrogénhajtás mellett tette le voksát.

2025-re ötszöröződik a gyártás

A Toyota a kilencvenes évek eleje óta végez kiterjedt kutatásokat a hidrogén üzemanyagcellák terén. Ennek kézzel fogható gyümölcse a Mirai, amely egy feltöltéssel akár 500 kilométert tud megtenni, majd néhány perces tankolás után folytathatja útját. A típus 2014-es nemzetközi bevezetése óta körülbelül 6500 példányban talált gazdára – ez a szám azonban csalóka: a kereslet jócskán meghaladja egyrészt a gyártási kapacitást, másrészt az infrastruktúra fejlesztésének ütemét.

Ez azonban nem maradhat így: a Toyota már 2025-től évente harmincezer példányban kívánja gyártani a következő generációs Mirait, ami önmagában hatalmas kihívás. A jelenlegi, javarészt kézi gyártást automatizálni kell, csökkenteni kell az anyagok költségét, valamint támogatni szükséges a töltőinfrastruktúra fejlesztését. További FCEV modellek bevezetésével elérhető a szükséges méretgazdaságosság – a technológia a kísérletek tanúsága szerint kifejezetten alkalmas arra, hogy haszonjárművekben és buszokban is alkalmazzák.

A CIKKNEK MÉG NINCS VÉGE!
LAPOZZ A KÖVETKEZŐ OLDALRA!