Megkezdi holdjárója fejlesztését a Toyota

A Japán Űrkutatási Ügynökség (JAXA) és a világ leginnovatívabb autógyártójaként ismert, a robotika, a mesterséges intelligencia az önvezető autók, és nem utolsósorban a részben vagy teljesen elektromos meghajtások területén is vezető fejlesztőnek számító Toyota márciusban bejelentette, hogy az autógyártó fejleszti majd a 2029-re tervezett japán Hold-projekthez szükséges, ember által vezetett, túlnyomásos kabinnal épített és üzemanyagcellás technológiával hajtott holdjárót. A projekt azóta a következő szakaszába lépett, a Toyota pedig meg is kezdte a legénységgel ellátott túlnyomásos kabin fejlesztését.

A Japán Űrkutatási Ügynökség és a Toyota három éves, a 2019-es pénzügyi évtől a 2021- es pénzügyi évig tartó közös kutatási programba kezd az idén márciusban bejelentett közös Hold-projekt részeként. A kutatás-fejlesztési együttműködés célja egy olyan, legénységet szállító. túlnyomásos kabinnal kialakított holdjáró kifejlesztése, amely hidrogén üzemanyagcellás technológiával működik. A hároméves projekt során a JAXA és a Toyota tesztmodelleket készít, illetve prototípusokat értékel. Ennek célja a legénységgel ellátott túlnyomásos holdjáró kifejlesztése, illetve egy nemzetközi összefogás keretein belül a Hold felszínének vizsgálata. A 2019-es pénzügyi év során a JAXA és a Toyota azonosítja azokat a technológiai elemeket, amelyek a Hold felszínén való közlekedéshez szükségesek, és az autógyártó részletes tervet készít készítése a holdjáró prototípusáról*. A 2020-as pénzügyi évben várható a technológiai elemek alkatrészeinek előállítása és a holdjáró prototípusának megépítése, míg a 2021-es pénzügyi évben a legyártott alkatrészek és a holdjáró prototípusának tesztelését és kiértékelését tervezik. A 2029-es indítás előkészítése terveink szerint szakaszosan történik. Ez magában foglalja a tervezést, a kiértékelést, a prototípusokat és magának a holdjárónak a legyártását is. A kutatási programról szóló megegyezés csak az első szakaszra vonatkozik. A hároméves munkafolyamat során a JAXA és a Toyota megtervezi, legyártja és ki is értékeli mind a technológiai elemek alkatrészeit, mind a holdjáró prototípusát, melynek alapja egy hagyományos földi jármű. Ezt követően a két fél ellenőrzi egy életnagyságú modell technológiai megvalósíthatóságát.

A cél a Hold sarkvidéki területeinek feltérképezése

A tervek szerint ez idő alatt a JAXA vezetési technológiákkal kapcsolatos adatokat is gyűjt a legénységgel ellátott túlnyomásos holdjáró kifejlesztéséhez. A járművet olyan küldetéseken fogják használni, melyek során a Hold sarkvidéki területeit térképezik fel. Ennek célja egyrészt megvizsgálni a Holdon található források (pl. fagyott víz) kiaknázásának lehetőségeit, másrészt olyan technológiák elsajátítása, amelyek lehetővé teszik nagy kiterjedésű égitestek felszíni vizsgálatát.

A CIKKNEK MÉG NINCS VÉGE!
LAPOZZ A KÖVETKEZŐ OLDALRA!